**10 Író, Aki Már Az Első Könyvével Berobbant - Egyedi Könyves Magazin** Az irodalom világában számos tehetséges szerző bontogatta szárnyait, de vannak olyanok, akik már első könyvük megjelenésével hatalmas sikert arattak. Íme 10 olyan író, akiknek debüt

A cikk a Könyves Magazin különleges kiadványában debütált: immár tíz éve létezik a legkiemelkedőbb első prózaköteteknek járó Margó-díj, amelynek jubileumát egy exkluzív, nyomtatott magazinnal ünnepeljük. Ne hagyd ki, itt tudod beszerezni!

A szerelmesek történetei tele vannak varázslattal, amikor először ajkuk találkozik, és a világ körülöttük eltűnik egy pillanatra. A szülők meséi pedig az első érintésről szólnak, amikor a kisbaba bőre olyan, mint a legfinomabb selyem, és a szívükben egy új, soha nem tapasztalt érzés ébred. Az írók pedig arról szőnek meséket, hogy milyen érzés a kezükben tartani azt a könyvet, amelyben saját álmaik és gondolataik életre kelnek, frissen illatozva a nyomdafestéktől, mintha egy új világ kapuja nyílna meg előttük. Mindezek a pillanatok egyediek és megismételhetetlenek, mindegyik egy-egy csoda a maguk nemében.

A 10. Margó-díj apropóján összeállítottunk egy válogatást tíz felejthetetlen első prózakötetről, amelyek az elmúlt száz év magyar irodalmában kiemelkednek. A listán olyan művek szerepelnek, amelyek hosszú ideig vártak arra, hogy felfedezzék őket, váratlanul berobbantak a köztudatba, vagy éppen méltatlanul háttérbe szorultak. Az Arcanum segítségével pedig betekintést nyerhettünk abba is, hogyan reagáltak a kritikusok a könyvek első megjelenésekor.

"Édes giccset alkottam, de talán még pénzt is keresek vele" - meséli Szerb Antal, akit barátai csak "Tóninak" hívnak, egy 1932-es levelében. - És még ebben a sötét kompozícióban is fel-felcsillan a tehetség. Ahogy a többi művem esetében is, amelyekre egy barátom így utalt: "szar van, korinthoszi szőlővel". Hát majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Nos, akár művészi póz, akár őszinte bizonytalanság indította Szerbet a fenti sorok megírására, a szóban forgó "sötét szöveget" a mai napig az egyik legfontosabb műveként tartják számon. Fordulatos cselekményével, briliáns humorával és félreismerhetetlen szerbi intellektusával A Pendragon legenda egyszer és mindenkorra biztosította, hogy Szerb ne "csupán" kritikusként, irodalmárként és fordítóként, hanem szépíróként is bevonulhasson a magyar irodalomtörténetbe.

Ahogy Illés Endre írta a Nyugatban: "Bravúrosabb analíziseket esszékben is ritkán olvashatunk, mint itt: valóság, legenda, hazugság, misztikus és költészet tökéletes elhatárolását. Mennyi szaktudás egy tréfa kedvéért, mennyi olvasottság egy aforizmában, s mennyi megvesztegető szélhámosság ott, ahol az esszéíró néhány pillanatra lehunyja a szemét.

Esszéíró? Teljes fegyverzetű regényíró."

Valószínűleg nem sok olvasónk ismeri Kádár Erzsébet nevét, pedig ő egy igazán kivételes tehetséggel bíró író volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1936-ban első helyezést ért el a Nyugat novellapályázatán, felülmúlva olyan neves alkotókat, mint Örley István és Ottlik Géza.

Kádár pályafutása festőművészként indult, de hamarosan a Budapesti Hírlapnál találta meg a helyét illusztrátorként. Első novellája 1936-ban látott napvilágot a Nyugat című folyóiratban, ami mérföldkő volt írói karrierjében. Az ezt követő években kritikáival vívta ki elismerését a szakmában. 1940-ben Baumgarten-díjjal jutalmazták munkásságát, majd négy év elteltével megjelent debütáló kötete, a "Harminc szőlőskosár".

A kötetet, melynek történeteit átszövik a titkok, a kegyetlenség és a pusztulás, megjelenésekor pozitív kritika fogadta; akkor egy ígéretes írói pálya mérföldkövének tűnt. Kádár azonban nem válhatott nagy íróvá, a Harminc szőlőskosár megjelenése után két évvel tragikus hirtelenséggel elhunyt. A Válasz 1948-ban így írt kötetéről:

"Ezek a novellák majdnem fokozatosan emelkednek a biztos kezdettől az Augusztusig, mely kétségkívül a legérdekesebb és legnagyobb magyar novellák egyike.

S miközben betetőzi Kádár Erzsébet novelláit, egyúttal utat nyit a nagy regény felé. Ezt az utat Kádár Erzsébet nem járhatta végig. [...] így is a leggazdagabb, legtökéletesebb elbeszélőink közé tartozik. Sem folytatni, sem elfelejteni nem lehet."

Apropó, elfeledett írók - tudtad, hogy van egy női írónk, aki a harmincas években nemzetközi regénypályázatot nyert, később Londonba emigrált, és 1947-ben Marlene Dietrich főszereplésével adaptálták filmre egy könyvét? Nem? Ez esetben hadd mutassuk be Földes Jolánt, a Mária jól érett és A halászó macska uccája szerzőjét.

A Mária jól érett 1932-ben jelent meg, és a Pantheon Irodalmi Intézet Mikszáth Kálmán-díjjal tüntette ki az első könyves szerzőt. "Földes Jolán könyve megérdemli a gyorsan előkelővé vált fémjelzést - írta a Magyar Hírlap a regényről. - Földes Jolán kényes témához nyúlt, tolla azonban mindvégig fegyelmezett maradt.

Egy fiatal lány és egy idősödő férfi egymásra találása különös varázst hordoz. Kapcsolatukban ott lebeg a múlt emléke: a lány halott anyjának fehér árnyéka, amely csendesen figyeli őket. Ez az árnyék, mint egy sejteket író, leheletfinom vonalakkal rajzolja meg a pillanataik szövetét, miközben lassan, szinte észrevétlenül foszlik szét, mint a hajnal első fényei a ködben. A fiatal lány naiv ártatlansága és az öregedő férfi bölcsessége között feszülő ellentét izgalmas dinamikát teremt, amelyben az emlékek súlya és a jövő ígérete egyaránt jelen van. Az élet és a halál határvonalán egyensúlyozva, a szívükben rejlő szeretet képes lehet áttörni az árnyékot, és új reményekkel fényezni a múltat.

Egy 1936-os portréban Földes - aki a cikk szerzője szerint egy olyan társaságban is fölényesen győz barkochbában, "amelynek minden tagja bent van valamilyen lexikonban", - így számolt be első kötetének létrejöttéről: "Számomra akkor nem létezett úgynevezett szépirodalom. [...] Tudományos író akartam lenni, szociológus vagy filozófiai író és valóban körülbelül négy év előttig nem is írtam irodalmi dolgot. - Tehát a "Mária jól érett" az első irodalmi munkád? - Igen, bármilyen hihetetlennek hangozzék is. Benyújtottam a Mikszáth Kálmán-díjra és nyertem."

Ottlik Géza legendásan szöszmötölős írói pályája annyira gazdag és sokszínű, hogy a műveinek időrendbe állítása önálló cikket érdemelne. Első könyve, a 1957-ben megjelent Hajnali háztetők, elbeszéléskötetként vonult be a magyar irodalom történetébe. Ám érdemes megemlíteni, hogy a kötet címadó kisregényének első változata már 1944-ben napvilágot látott a Magyar Csillag hasábjain. 1949-ben pedig a Továbbélők című regénye került a kiadóhoz, de az író végül visszakönyörögte tőlük a kéziratot, amely aztán egy évtizeddel később, teljesen átformálva, Iskola a határon címmel látott napvilágot. Így hát nem meglepő Vass Norbert megállapítása, miszerint Ottlik valószínűleg "két izgalmas leosztás között még mindig a Buda kéziratával szöszmötöl odafönn, a felhők felett".

Ottlik Géza művészetében nem a megszokott, általános kérdések dominálnak, hanem a különleges, egyedi élmények és pillanatok vonzzák. A Kortárs Hajnali háztetők című kritikája ezt jól tükrözi. Ugyanakkor rendkívül precízen és éles látással ítéli meg az emberi viselkedéseket. Kifinomult ízlése és fejlett igazságérzete révén elutasítja az alacsonyabb rendű emberi megnyilvánulásokat. Mélyen megérti a gesztusok igazi jelentőségét, és mindent a megfelelő kontextusba helyez.

Látszólagos hűvössége csupán egy árnyalatnyi távolságtartás, mögötte pedig az emberi szigor alapos megfigyelése rejtőzik.

Az idegenség fenséges mivolta végső soron olyan hidat épít, amely összeköti az élet örök értékeivel.

Természetesen, 1957-et idézve, nem mindenki osztozik az örömben. Halasi Andor cikkének mélysége az Élet és Irodalom hasábjain figyelemre méltó: "Csak azok tudják igazán értékelni, akik bonyolult lelki tapasztalatokkal rendelkeznek, a megfáradt lelkek, az ínycsiklandó különcök. A magyar lélek fájának túlérett gyümölcsei, a dekadens formák, a morális vákuumban lebegő bizarr karakterek találkoztak egymással [Ottlik háború előtti írásaiban]."

A "Sorstalanság" születésének története és fogadtatása mára a magyar irodalom mitikus dimenziójába emelkedett. A könyv megírása tíz évet ölelt fel, és a Magvető kiadó visszautasító levele, amely többek között a cselekmény érzelmi hatásának hiányát rótta fel, mindmáig emlékezetes pillanat maradt. A levelet követően Spiró György 1983-as kritikája játszott kulcsszerepet abban, hogy Kertész Imre műve végül elnyerje méltó helyét az irodalmi kánonban. Ezen események sora jól tükrözi a regény körüli vitákat és a művészet befogadásának bonyolult mechanizmusait.

A Sorstalanság 1975-ös debütálása kezdetben kedvező visszhangot kapott, de Spiró György 2016-ban egy interjúban megjegyezte, hogy a kritikák terjedelme nem haladhatta meg másfél-két flekknyit. Ennek oka, hogy a regény írója, aki 46 évesen lépett a könyvpiacra, nem tartozott a literatúra meghatározó csoportjaihoz, így a szakmai körök nem tudtak vagy akartak túl mélyen foglalkozni a művével.

Ács Margit Magyar Nemzetben közölt kritikája járt a legközelebb ahhoz, hogy felismerje a könyvben a remekművet: "Aki pokolról beszél, nem a koncentrációs táborokról beszél. Aki a sebek begyógyulását, új élet kezdését sürgeti, megköveteli a felejtést, az akarva-akaratlan kínos, ostoba véletlenné degradálja milliók sorsát. [...] A Sorstalanság az utóbbi évek magyar prózájának azért egyik fontos műve, mert Kertész Imre évtizedeken át meg tudta őrizni regénye utolsó pillanatának tisztánlátását az előítéletekkel, áltatásokkal, sablonokkal szemben" - írta.

Krasznahorkai saját szavaival élve, éjjeliőrként töltötte idejét, amikor megszületett benne a gondolat, amely kultikus első regényét ihlette. „Éjfél után érkezett a hír, hogy hajnalban egy férfi érkezik, aki a malacokat ivartalanítja. A gazdaság munkásai között különös, félelemmel teli hírnév övezte, de senki sem tudta igazán, miért. Amikor megérkezett, legurított egy pálinkát, majd fapofával nekilátott a feladatának. Arcáról hiányzott mindenféle érzelem, mintha gépként végezné a munkáját. [...] Az ő neve Irimiás volt” – mesélte az író a Guardianban.

A rémálomszerű atmoszférában született Sátántangó 1985-ös megjelenése óta titkos bestsellerré nőtte ki magát, noha nem csupán rejtett dicséret övezi. Az irodalmi színtéren több lelkes kritikát is kapott, köztük a Könyvvilágé, amely Esterházy Péter műveivel vont párhuzamot Krasznahorkai első regényének debütálásával. A kritikus megjegyezte, hogy a regény nem csupán egy önálló nagykoncepció megvalósítása, hanem lidérces magyar tájat, ismerős tradíciókat és a régi falusi víziókat megidéző csapda-koreográfiát is magában hordoz. Ezen felül a mai próza belső rokonsági viszonyaitól némileg elszigetelt magányosságával mindenképpen figyelemre méltó esemény az irodalmi palettán.

Grecsó csupán 19 esztendős volt, amikor először látta viszont a nevét egy versben az ÉS hasábjain. Egy év elteltével már saját verseskötettel is büszkélkedhetett. Első prózakötete, a 2001-es Pletykaanyu, pedig azon különleges szépirodalmi alkotások közé tartozik, amelyeket a bulvársajtó is lelkesen üdvözölt.

No nem mintha a Grecsót üldöző stáb a kötet irodalmi érdemét kívánta volna megvitatni - a Pletykaanyu megjelenését övező botrány érdekelte őket: a szerző szülőfalujának felháborodása, a kiutálás, a belengetett perek.

Szerencsére a kötet fogadtatása nem merült ki ennyiben: a Pletykaanyuval Grecsó elnyerte az a legjobb első prózakötetért járó Bródy Sándor-díjat, és ezzel az elismerést, melyet verseskötetei megjelenésekor hiába várt. A Holmi a "pletyka szépirodalmi formába való rögzítéséért" dicsérte a szerzőt, és félrehajítva a megszokott dicséretet, miszerint "megtalálta a hangját", arról írt, hogy Grecsó "több olyan hangra is rátalált, melyet mind a sajátjának mondhat", a Kritika pedig a kötet nyelvezetét dicsérte: "Ezekre a novellákra különösen jellemző Grecsó írásainak legnagyobb erénye: az igényes nyelvi megformáltság, a kimunkált, pontos mondatok, az önmagukban is lírai értékű kifejezések. Olyan gyöngyszemek, mint "pikkelyes ész", "muskotályos szomorúság", "arany tükrű kakasleves" vagy "a kozma szagú, semmi dolga idő" - hogy a hosszabb költői leírásokat mellőzve csak néhányat említsünk."

Grecsóval ellentétben Tóth Krisztina már elismert költő volt első prózakötete megjelenésekor: a Vonalkódot megelőző verseskötetei között ott található a nagy sikert aratott Porhó is. A Vonalkód - mely 2006-os megjelenése óta többek között angol, bolgár, cseh, finn, lengyel, német és spanyol fordítást is kapott - éppen ezért rengeteg kritikust nyűgözött le a sikeres műfajváltással, a prózai szövegekben is fellelhető lírikus jegyekkel és a "vonal" szó sokrétű használatával.

Bodor Béla a Kritikában így fogalmazott a kötetről: "A szöveg hangvétele tragikus-groteszk, tele elkeseredéssel és reménytelenséggel – a hősök történetei, akik csak megsebzett állapotukban vagy azon túllépve képesek örülni, egy szövegciklusban bontakoznak ki. Ennek az egésznek van egyfajta időtlen, összefolyó, ringató lebegése. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a szerző kitartóan és szándékosan követi a saját útját; bár a világ iránti hite vagy bizalma talán hiányzik, az érdeklődése és tapasztalatéhsége soha nem csillapodik. [...] Éppen ezért úgy vélem, hogy a Vonalkód több mint csupán az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb novelláskötete."

2014-ben jelent meg Péterfy-Novák Éva első könyve, az Egyasszony, pedig, ahogy azt a szerző Ott Anna podcastjában is elmagyarázta, sosem tervezett írni. Az Egyasszony alapjául szolgáló, azonos című blog eredetileg traumafeldolgozó céllal jött létre: pszichológusa bátorítására Péterfy-Novák itt kezdett bele abba, hogy - mintegy harminc év távlatából - elmesélje azt, "amiről mindenki hallgat".

"Csak úgy kibuggyant belőlem, mintha nem is lettem volna tudatában, hogy vajon az olvasó megérti-e a mondanivalómat. Csak annyit akartam, hogy kifejezzem magam" - magyarázta.

Ami igazán meglepte, az a bejegyzéseihez érkező megjegyzések és levelek özöne volt: egyértelművé vált, hogy a történetének hangja inspirációt nyújt az olvasóknak. A blogból egy könyv született, amely aztán színdarabbá alakult, majd új, átdolgozott változata is létrejött.

"Péterfy-Novák Éva létrehozott egy nagyon takarékos és nagyon okos nyelvet, amely egy-két ügyetlenségtől eltekintve mentes a szentenciáktól, sommás ítéletektől, hangulati és érzelmi beszámolóktól, az elbeszélő utólagos értelmezéseitől - írta Réz Anna az ÉS-ben. - Ám ami Péterfy-Novák regényét igazán felejthetetlenné teszi [...], az nem a küzdelemnek, a kiszolgáltatottságnak, a fájdalomnak ez a végtelenül pragmatikus, transzparens leírása, hanem az a méltóság, szeretet és humor, amely a regényt átitatja."

Mi történik, ha a humorista könyvet ír? Pontosítunk: mi történik, ha a humorista úgy dönt, hogy neves írók - valamint két, valós szerzőkön alapuló, de kitalált író - teljes életművét parodizálja? A válasz, amire talán senki sem számított: sikerlista-vezető, Libri közönségdíjas kötet.

Bödőcs Tibor bemutatkozó könyvében többek között Krasznahorkai, Orwell, Proust, Rejtő, Ottlik, Esterházy és Hrabal stílusparódiáját írta meg, és az Addig se iszik - minden várakozást felülmúlva - 2017 legkeresettebb hazai kötetévé vált. Valuska László Bödőcs Tibor felszabadította a bölcsészpornót című kritikájában ezt írta róla:

"A kultúra akkor izgalmas, ha folyamatosan párbeszédben van a hagyományaival, ilyen értelemben bálványaival, folyamatosan értelmez és átértelmez. Az Addig se iszik pontosan ilyen könyv, ami stílusparódiákon keresztül lép párbeszédbe írói nyelvekkel, életművekkel és hatástörténettel, de mindvégig a legjobb értelemben vett szórakoztatói céllal. [...]

A látszólag bálványdöntögető életrajzok és novellák valójában újraépítik a bálványokat, még díszesebben, fényesebben ragyognak kedvenc szerzőink.

Azt nem tudom, hogy ezt lehet-e folytatni, de abban biztos vagyok, hogy olvasnék Bödőcstől a saját nyelvén megszólaló írásokat is."