A karácsony varázslatos története Assisi Szent Ferenc ikonikus betlehemével kezdődik, ahol a jászolban megjelenik a születő Megváltó. Ez az egyszerű, de szívhez szóló jelenet az évek során a szeretet és az összetartozás szimbólumává vált. Ahogy a történel

Karácsonykor Jézus Krisztus születésére emlékezik a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét ülik.

A karácsony, latin nevén Nativitatis Domini vagy Natalis Domini (az Úr születése), a nyugati kereszténység számára december 25-én, míg a Julián-naptárt követő keleti keresztény egyházak számára január 7-én ünnepelt esemény. Ez az ünnep a kereszténység legnagyobb jelentőségű ünnepei közé tartozik, közvetlenül a húsvét után. Karácsony nem csupán a vallásos hagyományok szerves része, hanem egyben a szeretet, az öröm, a békesség, valamint a család és az otthon ünnepe is, amely világszerte összeköti az embereket.

A keresztény hiedelmek szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehem városában, és ezt az eseményt Dionysius Exiguus apát az 5. században pontosan meghatározta, így ez az időpont vált a világ szerte elterjedt időszámítás kezdetévé. A „karácsony” kifejezés magyar nyelvi gyökerei valószínűleg a latin „incarnatio” szóra vezethetők vissza, amely a megtestesülést jelenti. Más nézetek szerint a szó a szláv eredetű jövevényszavaink egyik legkorábbi formájából, a téli napfordulóra utaló „korcun” igenéből származik. Ezt a kifejezést a magyaron kívül csupán a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok használják az ünnep megjelölésére. Érdekes, hogy a magyar nyelvben létezik a „két karácsony” kifejezés is: a „nagykarácsony” december 25-ét, vagyis karácsony napját jelöli, míg a „kiskarácsony” újév napjára, január 1-jére utal.

Mivel az evangéliumok nem adtak egyértelmű útmutatást Jézus pontos születésnapjának meghatározásához, kezdetben különböző időpontokat javasoltak. Az évszázadok során azonban a hagyományok szerint január 6-án, vízkeresztkor tartották az ünnepét.

A Mithrász-kultusz, amely a korabeli vallási élet jelentős részét képezte, a téli napforduló idején ünnepelte a Napisten születésnapját, ünnepelve ezzel a sötétség feletti győzelmet. Ez a hagyomány lehetőséget biztosított a kereszténység számára, hogy ellensúlyozza a pogány ünnepeket, és új, spirituális tartalommal gazdagítsa azokat.

A karácsonyra való készülődés négyhetes adventi időszakkal kezdődik, amely az egyházi év első vasárnapjával indul. A karácsonyi ünneplés csúcspontja a szenteste, amely a karácsony vigíliáját jelenti. Régen ez az időszak a virrasztás, böjtölés és imádkozás jegyében telt, és ennek a hagyománynak nyomai fellelhetők az ilyenkor fogyasztott halételekben is. A karácsonyi katolikus liturgiának három fontos mise adja meg az alapját: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. Az éjféli mise Jézus, az Ige örök születését ünnepli, míg a pásztorok miséje a megtestesült Ige földi érkezésére emlékezik. Az ünnepi mise mindezek mellett az ember kegyelmi újjászületését is hirdeti. Karácsony napján a pápa különleges áldással köszönti a híveket, az Urbi et Orbi, vagyis a városra és a világra vonatkozó áldással, amely még inkább felerősíti az ünnep szellemét és a közösséghez való tartozás érzését.

Karácsony ikonográfiája köré épülő középpontban a jászolban fekvő újszülött Jézus áll, akit édesanyja, Mária és nevelőapja, Szent József vesz körül. A katolikus templomokban a karácsonyi időszakban felállított betlehemi jászol hagyománya Assisi Szent Ferenc nevéhez fűződik, aki 1223-ban az éjféli mise alkalmával egy barlangot alakított ki, hogy megjelenítse a szent születést. Ezzel a gesztussal újraértelmezte a karácsony üzenetét. Ezzel szemben a protestáns egyházak ünneplése visszafogottabb, templomaikban nem találkozhatunk a karácsonyi díszítésekkel, inkább a szellemi tartalomra helyezik a hangsúlyt.

A karácsonyfa állítása Németország területéről indult hódító útjára a 17. században, és azóta a magyar ünnepi hagyományok szerves részévé vált, hiszen ma már elengedhetetlen díszítése a karácsonynak. A szaloncukor, amely a karácsonyi édességek között kiemelkedő helyet foglal el, csak a 19. század elején bukkant fel hazánkban. A hagyományos magyar paraszti kultúrában számos népszokás található, amelyek szintén szervesen hozzájárulnak az ünnepi hangulathoz, mint például a betlehemezés, a paradicsomjáték és a kántálás, melyek mind-mind a közösség összetartozását erősítik.