A második világháború során számos híres és hírhedt bunker épült, amelyek nemcsak katonai jelentőségük miatt váltak ismertekké, hanem a mögöttük álló történetek és események miatt is. Ezek a titkos földalatti létesítmények a háborús stratégia szerves rész

Liptai Claudia már 10 kilótól megszabadult, és most megosztotta tapasztalatait a fogyásáról: "Ez a kihívás minden nőt érint."

A "Riese" németül "Óriást" jelent, és egy titkos építkezési projekt kódneve volt, amelynek keretében a nácik 1943 és 1945 között hét hatalmas föld alatti bázist hoztak létre az Alsó-Sziléziában található Bagoly-hegységben és a Ksiaz-kastély alatt, a mai Lengyelország területén.

A háború későbbi szakaszában, amikor a Brit Királyi Légierő (RAF) egyre intenzívebb légitámadásokat indított a náci Németország ellen, és a szövetségesek légi fölényre tettek szert, a német hadvezetés fontos stratégiai lépést tett: a fegyverkezési és ipari létesítmények jelentős részét a föld alá helyezte át, hogy megóvja azokat a bombázásoktól.

Sokak véleménye szerint a Riese-projekt egy titkos földalatti fegyvergyár lehetett, ám a második világháború után megmaradt dokumentumok hiánya miatt a történészek körében máig élénk viták folynak arról, hogy mi is volt valójában a projekt igazi célja.

1945 májusára, a Vörös Hadsereg előrenyomulásának következtében, a projektet már a korai építkezési fázisban le kellett állítani. Ekkorra csupán 9 kilométernyi alagutat (25 ezer négyzetméternyi területet) sikerült megvalósítani.

La Coupole, más néven Bauvorhaben 21, egy titkos náci bunkerkomplexum, amely Franciaország északi részén, Pas-de-Calais megyében található. A komplexum építése során a náci rezsim célja az volt, hogy egy stratégiai fontosságú bázist hozzon létre, ahol rakéták és egyéb katonai felszerelések tárolása és indítása zajlott.

A bunkert 1943 és 1944 között alakították ki, hogy egy bonyolult indítórendszert biztosítson a V-2 rakéták számára, melyek célkeresztjében London és Dél-Anglia állt.

A komplexum egy egykori mészkőbányában kapott helyet, és egy rendkívül kiterjedt alagútrendszerrel büszkélkedhetett, amely raktárakat, indítóállásokat, lakóhelyiségeket és irányítóközpontokat foglalt magában. Az egész létesítményt egy impozáns betonkupola zárta le, amely a "La Coupole" nevet viseli, hiszen a francia nyelvben a "kupola" jelentését hordozza.

A szövetséges angol-amerikai erők folyamatos bombázásokkal próbálták megsemmisíteni a bunkert az Operation Crossbow hadművelet keretében, amelynek célja a német nagy hatótávolságú fegyverprogramok felszámolása volt.

A hagyományos légicsapások alig okoztak kárt; a kupolát mindössze egyetlen bomba találta el, amely nem jelentett komoly sérülést. 1944 júniusában és júliusában azonban a Brit Királyi Légierő (RAF) 5 400 kg-os (12 000 font) földbe hatoló Tallboy bombákkal támadta az objektumot. Bár a kupola sértetlen maradt, a külső szerkezet teljesen megsemmisült, a bunker belső részei súlyos károkat szenvedtek, és az egész építmény instabillá vált.

A pusztítás következtében La Coupole soha nem lépett hadrendbe. 1944 szeptemberében az előrenyomuló szövetséges erők elfoglalták a komplexumot, amely ezt követően évtizedekig elhagyatottan állt. Végül az 1990-es évek közepén múzeummá alakították.

A Farkasverem Adolf Hitler első keleti fronti katonai főhadiszállása volt a második világháborúban. A komplexum, amely később a kelet-európai térség több Führer-főhadiszállásának (Führerhauptquartiere) egyikévé vált, az 1941-ben indított Barbarossa-hadművelet, vagyis a Szovjetunió elleni támadás előkészítéseként épült.

A szigorúan titkos, kiemelten védett létesítmény a Mazuri-erdő mélyén, mintegy 8 kilométerre keletre feküdt a Kelet-Poroszországhoz tartozó Rastenburg kisvárosától, amely ma Ketrzyn néven Lengyelországhoz tartozik.

Hitler először 1941. június 23-án lépett a főhadiszállás területére, és a következő három és fél évben összesen több mint 800 napot töltött itt, egészen a végső távozásáig. 1944 nyarán hatalmas bővítési és megerősítési munkálatok indultak a komplexum épületein, azonban a Vörös Hadsereg gyors előrenyomulása miatt ezek a tervek végül soha nem valósultak meg, különösen az 1944 őszi balti hadműveletek során.

A brémai Valentin-bunker a második világháború sötét múltjának egyik figyelemfelkeltő emlékműve. 1943 és 1945 között épült, és kezdetben a német haditengerészet tengeralattjárógyáraként funkcionált. Ez a monumentális létesítmény, amely ma Németország legnagyobb szabadon álló bunkerkomplexuma, építése során rettenetes emberi áldozatokkal járt: körülbelül 1600 kényszermunkás, koncentrációs tábori fogoly és hadifogoly halt meg a megpróbáltatások, gyilkosságok, betegségek és alultápláltság miatt. A bunker falai között rejtőző tragédiák emlékeztetnek arra, hogy a történelem sötét fejezetei sosem felejthetők el.

A 35 375 négyzetméteres bunker mára az emlékezés szent helyévé vált. 2005 óta műemléki védelem alatt áll, és otthont ad a Bunker Valentin emlékműnek, amely nem csupán egy emlékhely, hanem egy dokumentációs központ is. A látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy elmélyedjenek az itt dolgozó emberek tragikus sorsában, szembesülve a háború borzalmaival és a béke megőrzésének fontosságával.

A B8 Bergkristall egy kiterjedt föld alatti komplexum, amely 75 hektáron terül el az ausztriai Sankt Georgen an der Gusen település közelében. Bár a bunker eredeti rendeltetéséről nem maradt fenn dokumentációs bizonyíték, úgy vélik, hogy egy föld alatti gyárként működött, ahol a Messerschmitt Me 262-t - az első hadrendbe állított sugárhajtású vadászgépet - gyártották.

A létesítmény építése során a koncentrációs táborok foglyainak kényszermunkáját alkalmazták, és a becslések szerint körülbelül 320 000 ember vesztette életét a rendkívül embertelen munkakörülmények következtében. A B8 Bergkristall 1945. május 3-án zárta be kapuit, amikor a szövetséges erők már a közeli település felé közelítettek.