A természet csodálatos kalendáriuma (DCXLV.) Ahogy a hónapok váltakoznak, úgy a természet is folyamatosan megújul, minden évszak új csodákat és élményeket hoz magával. A tavasz első napjaiban a fák rügyet bontanak, és a virágok timid módon bújnak elő a f

Kilencvenkilenc évvel ezelőtt, 1925-ben Dsida Jenő megalkotta a Jövendő havak himnuszát. Most, néhány nappal később, az egész Kárpát-medencére kiterjedő várakozás jegyében indulok felfedezni a hónapváltó hétvégét.

Valami a lélek mélyéből, egy elfeledett múlt titkai susognak a költő szavaiban, ahol a csendes, ámde kifejező sejtelmesség hópelyhei lebegnek.

397 évvel ezelőtt, 1629. november 29-én született Essex városában egy kiemelkedő angol botanikus, John Ray, aki a nyelvészek figyelmét elsőként irányította a népnyelv kutatására. 1674-ben megjelentette A Collection of Words not Generally Used című szótárát, amely a ritkábban használt tájszavak gyűjteménye. Érdekes módon, más nyelvekben is a növények alapos ismerete segített megőrizni a tájszavak jelentős részét a feledéstől. Ray emellett megelőzte Carl Linnét a természeti jelenségek tudományos rendszerezésében is.

November 30. Szent András apostol napja. Eleink a hónapot is róla nevezték el. Életrajzát az apokrif András cselekedetei (III. sz.) tartalmazza, és az Arany legenda szerzője költi újra. Térítő útján eljut a sztyepplakó szkíták közé is, őt tekintik a szkíták térítőjének. A "szittyák" már az ókorban nyilazó nép voltak, magukat a szarvas népének nevezték. Legfőbb istennőjüket az ógörögök Artemisszel azonosították.

Igaz-e, hogy államalkotó népünket még maga a szent András keresztelte volna meg? A Szent Atya, amikor ezredvégi látogatása során itt járt, nem cáfolta az itteni elöljárók határozott állítását. Ezt még hat évvel ezelőtt Kányádi Sándortól idéztem. Az Eretnek táviratok keretében, Cogitónak küldött első sürgönyemet most itt folytatom: az államalkotók, e lelkesedés hatására, először a hazai igények kielégítésére összpontosítottak, de nagy exportkilátások reményében megkezdték a gyermekkori emlékeimben csupán a vasúti átjárók veszélyességére figyelmeztető, ám most már eredeti hivatásuk gyakorlására szánt Andráskeresztek sorozatgyártását.

Aktualitását érezzük ma is mindennapjainkban...

November utolsó napja az eladó leányok napja is. Az advent küszöbe elé esik. Már a középkor kezdetén léphetett az egész nyugati keresztény világban valamely régebbi jelentős pogány nap helyébe mint a házasságorákulumoknak legjobban kedvező napok egyike. A szokások, melyek Európa majdnem minden keresztény népénél e naphoz fűződnek, lényegében ugyanazok.

A szerelem titokzatos és lenyűgöző világa valóban gazdag forrása a kutatásoknak, ahogy Katona Lajos Folklór-kalendáriumában is olvashatjuk. Az alapja egy mély emberi kíváncsiság, amely különösen a fiatalokat foglalkoztatja, akik jövendőbelijük kiléte és sorsa iránt érdeklődnek. Az év számos napja közül, amelyek e vágyat hivatottak kielégíteni, Szent András apostol és vértanú napja kiemelkedően népszerű. Az, hogy Szent Péter testvérét, aki szintén halászként kezdte pályafutását, miért választotta a házasságkötések szószólójának, még mindig rejtély. Az ilyen hagyományok és a mögöttes jelentések felfedezése egy izgalmas utazás az időben és a kultúrában.

November 30-án, 1764-ben látta meg a napvilágot Vályi K. András, a földrajztudomány kiemelkedő alakja, aki a francia enciklopédisták módszereit honosította meg Magyarországon. 1791-től haláláig a Pesti Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének tanára volt, ahol jelentős hatást gyakorolt a tudományos életre. Legismertebb műve, a "Magyarországnak leírása", 1796 és 1799 között Budán jelent meg, és átfogó képet nyújt hazánk vármegyéiről, városairól, falváról és egyéb településeiről. A könyv külön figyelmet szentel a helyi uradalmaknak, ipari létesítményeknek, gyógyvizeknek, fürdőházaknak, valamint a nevezetes hegyeknek, barlangoknak, folyóknak, tavaknak és erdőknek. Mindezeket részletesen, betűrendben ismerteti, gazdagítva ezzel a korszak földrajzi tudását. 1798-ban megjelentette Magyarország térképét is, amely szintén jelentős hozzájárulás volt a földrajzi ismeretekhez. Élete végén, utolsó éveiben járta be az országot, és meglátogatott különböző városokat, várakat, melyekről rajzokat készített egy tervezett újrakiadás számára, így még inkább gazdagítva a magyar földrajzi szakirodalmat.

Vasárnap lépünk decemberbe. A rómaiak a hónap első napján emlékeztek meg köszönetnyilvánításképpen Bona Dea, azaz Fauna földistennőről - olvasom Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában.

Juhász Gyula Roratejának szövegét teszem ide.

Az első adventi vasárnapon különleges módon terítik meg az úrasztalát.

Az advent időszakának mélyebb megértéséhez négy alapvető szempontot érdemes figyelembe venni. Először is, Krisztus az, akinek eljövetelét már az ószövetségi próféták megjövendölték, számos ígéretet hagyva ránk. Másodszor, Krisztus az, aki a prófétai szavak szerint valóban megérkezett karácsony ünnepén, beteljesítve a rég vágyott várakozást. Harmadszor, Krisztus az, akit folyamatosan, minden nap várnunk kell a jelen pillanatban, hiszen Ő mindig velünk van - ahogyan Tőkés István is írja a Hétköznapok - ünnepnapok című művében. Végül, negyedszer, Krisztus az, aki eljön, hogy a maga idejében megítélje az élőket és a holtakat.

Rónay György Advent első vasárnapjában így fogalmazott: "Ez a nap a várakozás és az újjászületés ígéretének kezdetét jelzi. A gyertyák lángja nem csupán fényt hoz a sötétségbe, hanem a remény szikráját is, amely melegíti a szíveket és emlékeztet minket arra, hogy minden vég egy új kezdetet rejt magában."

December elseje Szent Eligius napja, egy különleges alkalom, amikor a hagyományok és a történelem találkoznak. Szent Eligius, a franciaországi Noyon püspöke, aki körülbelül 660 körül élt, nem csupán patkolókovács és ékszerész volt, hanem a király megbecsült tanácsadója is. Miután urának tragikus halála után pappá szenteltette magát, életét a pogányok megtérítésének szentelte. Eligius különösen a beteg lovak védelmezőjeként vált ismertté, de talán még jelentősebb szerepe, hogy a középkori Európa aranymívesének patrónusa lett, ahogyan Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában is olvashatjuk. A váci aranymívesek céhe büszkén hirdette Eligius védelmét, míg Temesváron a XIV. századi Eligius-templom említi nevét. Érdekes, hogy a kassai ötvöscéh pecsétjén, amely 1476-ból származik, Eligius domborított képe is megjelenik, akárcsak Buda, Besztercebánya és Eperjes középkori céhpecsétjein. Szent Eligius a kolozsvári ötvöscéh védőszentje is, így hagyománya tovább él a különféle céhek és közösségek emlékezetében. Ezen a napon érdemes megállni és elgondolkodni a mesteremberek, a mesterségek védelmezőjéről, aki nemcsak a fémek mestere volt, hanem a közösségi értékek és a hagyományok őrzője is.

- Az 1800. december elsején született Vörösmarty Mihály A fa és a madár című verses meséjéből idézek.

December 2-án, 1850-ben született Posewitz Tivadar orvos, geológus kutató. 1879-ben katonaorvos Holland Kelet-Indiában, ahol főként Borneó szigetén jelentős földtani-geológiai kutatásokat végzett. Erről 1889-ben Berlinben kiadott könyvében számolt be. Hazatérve 1887-től a Magyar Királyi Földtani Intézetben dolgozott. Legjelentősebb műve Petróleum és aszfalt Magyarországon, a máramarosi homokkő terület geológiai elemzése mellett szenvedélyesen kutatta a Tátra magyar és lengyel oldalát is.

December 3-án emlékezzünk meg az első magyarhoni tudós társaság megalakulásáról: e napon 1793-ban Bánffy György, Erdély kormányzójának védnöksége mellett elismerték az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság felállítását Marosvásárhelyen, titoknoka Aranka György lett. A társaság tizenhárom esztendei működés után, 1806-ban szűnt meg a Habsburg-elnyomás okán.

Vihar Béla decemberi hangulata kísér, ahogy a téli tájakon haladok, felkészülve a következő heti találkozásunkra.