A Tolna-Mözs csapata ismét megmutatta tudását a neves olaszországi tornán, és ezzel újra bebizonyította, hogy helye van a nemzetközi sportélet élvonalában.


A Tolna-Mözs FSE két korosztályos csapattal, az U15-ös és U17-es együttessel vágott neki az olaszországi Montesilvanóban megrendezett nemzetközi tornának, ezzel méltón képviselve Magyarországot.

Hat korosztályban összesen nyolcvannégy csapat részvételével zajlott le az egyik legrangosabb és legnagyobb hagyománnyal bíró európai utánpótlás futsaltorna. A Tolna-Mözs ötödik alkalommal szerepelt az évről évre színvonalasabb, ezáltal egyre erősebb nemzetközi mezőnyben, ahol a Marosi Julianna trenírozta U15-ös csapat a házigazda Montesilvano elleni siker után angol és olasz csapatok ellen szenvedett vereséget, de a helyosztót megnyerve végül hetedikként végzett. A klub elnöke, Simon Boglárka irányította U17-es egylet olasz és angol gárda, valamint az ausztrál válogatott ellen is vereséget szenvedett a csoportkör során, de a rájátszásban aratott sikerrel szintén hetedik helyen végzett.

A kicsik izgalmas, szoros mérkőzéseket vívtak, és közel jártak a négyes döntőhöz, míg a nagyoknak nem igazán sikerültek a meccsek, de mindkét csapat az utolsó találkozón magabiztosan, a maximumot nyújtva lépett pályára - mondta portálunknak Simon Boglárka, aki elnöki nézőpontból értékelte a tornát. - A fő célunk a csapatépítés és az élmények gyűjtése volt, valamint a nemzetközi megmérettetés. A szakmai program is tartogatott izgalmakat, de a lányok nem voltak felkészülve a folyamatos terhelésre. Négy egymást követő napon játszottak, az U17-es csapatnál volt, hogy egy napon két meccset is lebonyolítottak, ráadásul a kezdési időpontok is eltértek. Sem a meccsek irama, sem a csarnokban tapasztalható hőség nem könnyítette meg a dolgukat - tette hozzá a klub vezetője.

Related posts