A '90-es évek filmjei különleges időszakot jelentenek a mozgóképkultúrában, ahol a történelem vége nem csupán egy elvont fogalom, hanem erőteljes narratívák és karakterek formájában ölt testet. Szirmai Gergely filmkritikus nézőpontjából e korszak filmjei

Egy szürke estén, amikor elhatároztam, hogy teljes mértékben átadom magam a Nagy Semmittevés örömének, a tévém előtt ülve unottan kapcsolgattam a csatornákat, amikor megpillantottam az Amerikai szépség című filmet - egy alkotást, amely mára már megosztó hírnévnek örvend. Soha nem láttam korábban, de valami azt súgta, hogy most van itt az ideje. Nem kívánok kritikát írni róla, hiszen nem érzem magam elég jártasnak a filmes szakmában ahhoz, hogy kifejtsem a véleményem. Ami viszont felkeltette az érdeklődésemet, az a film középkorú férfi főszereplője, aki látszólag az áloméletet éli - mégis, a háttérben mély szenvedés bújik meg.

Ha visszatekintünk a '90-es évekre, majd egy évtizeddel korábbra, a Rém rendes család Al Bundyja szintén az Amerikai Álmot élte egy cipőbolti fizetésből, miközben világosan utálta az életét. Ez a minta ismétlődött, és felmerült bennem a kérdés: Miért érzik ennyire elveszettnek magukat ezek a karakterek?

Itt állok, a munkásosztály gyermekeként, most éppen a harmincas éveim elején, egy szingli, akinek egy apró garzon is szinte mesés vágyálomnak tűnik. Azok a tátongó ürességek, az önmarcangolás és a jövő kilátástalansága, úgy érzem, az én szemszögemből első blikkre inkább luxusproblémáknak tűnnek.

Az Amerikai szépség főszereplője, Lester Burnham látszólag a tökéletes életet éli: nagy ház, szép feleség, gyerek, stabil és jövedelmező állás. A checklist kipipálva. Ha ma ezt egy millennialnak vagy Z generációsnak jósolnánk, valószínűleg aláírná egy szempillantás alatt. Ez a stabil egzisztencia azonban Lester számára nem jelent boldogságot.

2024-ből visszatekintve ezek az "úrigondokhoz illő elegáns válaszok" úgy tűnnek, hiszen a fiatalabb generációk számára már az életközepi válság luxusa is elérhetetlen.

De vajon miért tűnik üresnek az élet, még akkor is, ha látszólag minden a rendelkezésünkre áll?

„Teljesen természetes, hogy ilyenkor ürességet tapasztalunk” – osztotta meg Szirmai Gergely, a Hollywood Hírügynökség YouTubere, akivel a filmek világáról folytattam eszmecserét. Szerinte az embereknek elengedhetetlenek a célok, vágyak és a személyes önkifejezés lehetősége ahhoz, hogy valódi elégedettséget találjanak az életükben. Az „ideális élet” képe, amelyet az Amerikai szépség fest meg, szinte teljesen mentes azoktól az elemeketől, amelyek valóban értelmet adnak az életnek.

Lester felesége, Carolyn, is ebben a látszólag tökéletes álomvilágban él, legalábbis kívülről nézve. Ám a belső világában a megfelelési kényszer és a tökéletesség hajszolása alatt lassan összeomlik. Míg Lester a lázadás útját választja, megpróbálva szabadulni a mindennapi kötöttségekből, Carolyn a munka világába menekül, elmerülve karrierjének építésében, hogy elfeledje a belső feszültségeit.

Carolyn és Lester története nem csupán egy életközepi válság krónikája, hanem a korszak generációs kihívásainak mélyreható tükröződése is. Ők a baby boomer generáció képviselői, akiknek az anyagi jólét elérhető célnak számított, és akik látták, ahogyan álmaik valóra válnak. Mégis, a várva várt boldogság elmaradt. A mai fiatalok számára ezek a problémák nem csupán nosztalgiát ébresztenek, hanem egyfajta utópisztikus vágyakozást is, hiszen a megélt élmények és elvárások közötti szakadék egyre szélesebbnek tűnik.

A lakhatási, klíma, gazdasági válságok és a technológia változások egy olyan jelent hoztak el, és olyan további jövőképet mutatnak, amiben a stabilitás és biztonság furcsa szavak.