Fedezd fel a világot egy különleges ikerpár szemszögéből! Vass Virág legújabb könyvében olyan magyar világsztárok történetébe nyerhetsz betekintést, akikről valószínűleg még sosem hallottál. Merülj el a lapokon, és ismerd meg ezeket a lenyűgöző tehetségek

Vass Virág legújabb regényében, a „Szóló”-ban a magyar-amerikai ikerpár, a legendás Dolly Sisters valóságos életét eleveníti meg. A szerző lebilincselő módon kalauzol el minket a századforduló Budapest, a varázslatos Párizs és a ragyogó Hollywood világába. Fedezd fel a történetet, és merülj el a korszak színpompás kulisszái között!

Vass Virág legújabb regényében valós eseményeket elevenít meg, amelyek a balassagyarmati Deutsch ikrek, Janka és Róza életén keresztül bontakoznak ki. A két lány, akik a tengerentúlra érkeznek tizenegy évesen, a rongyos ruháik és a nyelvtudás hiánya ellenére hamar világsztárokká válnak Dolly néven, a 1910-1920-as évek fénykorában. Tehetségük, vonzerejük és lenyűgöző hasonlóságuk hamar felkeltik a Broadway és Hollywood figyelmét, azonban a csillogás mögött feszültségek és rivalizálások rejtőznek. Janka, a dominánsabb testvér, mindent alárendel a szakmai sikernek, míg Róza, aki érzékenyebb, folyamatosan küzd nővére árnyékában, ami fojtogatóan hat rá. Felmerül a kérdés: vajon képes-e bármelyikük kilépni az "ikertröszt" keretei közül, hogy végre saját maguk lehessenek – akár a színpadon, akár a magánéletben?

A könyv lapjain egy varázslatos jelenet bontakozik ki, amikor a magyar ikerpár karrierje éppen felfelé ível. Ekkor találkoznak a walesi herceggel, és ez a találkozás sorsfordító eseménynek bizonyul. Az estély pompája és eleganciája lenyűgöző, és VIII. Eduárd szívét megdobogtatja az egyik bájos Dolly nővér iránti vonzalma. Ezzel kezdetét veszi egy évtizedekig húzódó, szenvedélyes kergetőzés, amely tele van rejtett érzelmekkel és váratlan fordulatokkal. Az esemény helyszíne nem más, mint Európa legfényesebb társasági eseménye, melyet a londoniak csak egyszerűen "a Bál"-ként emlegetnek, és ahol a csillogás és a titkok szövevénye bontakozik ki a szertartásos táncok és elegáns ruhák között.

A jelenet kezdetén Jenny szinte erőszakkal tereli be testvérét a bálterem fényes forgatagába, ahol az angol arisztokrácia elegáns alakjai bámulatos ruhákban táncolnak. Hogy testvére lámpalázát enyhítse, halkan, de biztatóan magyarul súgja a fülébe:

Soha életemben nem találkoztam még annyi díszes, sápadt, formátlan és ráncos arcú emberrel, akik pezsgőt kortyolgatnak...

Az egész folyamat csupán hatvan másodpercet vesz igénybe, de már a második hete zajlik a forgatás.

Ebben a két hétben történt, hogy Föld körüli pályára állították az első űrhajót, amely a holdra készült. John Lennon és Yoko Ono egy különleges akció keretében egy hétig az ágyban maradtak, hogy felhívják a figyelmet a világbéke fontosságára. Csehszlovák jégkorongcsapat pedig emlékezetes győzelmet aratott a szovjet csapat felett a stockholmi világbajnokságon. Eközben a hetvenéves Golda Meir új kormányt alakított Izraelben, ezzel tovább formálva az ország jövőjét.

De az a fránya jelenet egyszerűen nem akar életre kelni! Bár a rendező, Cory Pollard folyton hangoztatja, hogy Jenny Dollyt megformáló színésznő végül csak ráérez a karakter lényegére, ő maga is kétségekkel küzd a próbafelvételek során.

Ez egy tehén. Nyilvánvaló, hogy nem éppen a színészi tehetsége miatt került a szerephez, hanem inkább azért, mert valamilyen módon emlékeztet a Rosie Dollyt megformáló színésznőre. A sminkes és a fodrász precíz munkájának hála pedig az állat és az ember olyan szoros kapcsolatba kerültek, hogy szinte ikreknek tűnnek.

A tizenötödik nap reggelén Pollard felkeresi a szereposztási részleget.

- Szeretnék egy másik színésznőt választani.

A castingdirektor még mindig a reggeli élvezetének fázisában van, kezében egy szelet pirítós, amelyet ügyesen vág egyforma kockákra. A kockákat óvatosan a lágytojásba mártogatja, miközben figyelmesen felpillant a tányérjáról, mintha egy új szereplő érkezésére várna.

Sajnos nem tudok olyan két színésznőt ajánlani, akik kivételesen ügyesek a mozgásban, gyönyörű hangjuk van, és ráadásul még hasonlítanak is egymásra...

A rendező gyomra megkordul. Jó pár reggelit kihagyott, és jó pár reggeli stábértekezletet végigült már, annyira lenyűgözte a magyar ikerpár életútja. Égett a vágytól, hogy megcsinálja ezt a filmet. Ráhangolódott a revü, a régi Hollywood, a bevándorlósors, a jazzkorszak párizsi világára, de a felvételek kezdetétől fogva minden egyes nap kínszenvedés.

Nem mutatta be a forgatókönyvet jóváhagyásra, azon egyszerű okból, hogy nem volt mit bemutatnia - a stúdió által követelt Könyvet napról napra írják, az ikerpár még életben lévő tagja, Rosie Dolly jegyzetei alapján.

Az MGM vezetősége szenvedélyesen szereti a családi szórakoztató filmeket, amelyek általában hasonló történeti mintákra épülnek. A marketingkutatásaik azt mutatták, hogy a közönség ezt a megszokott formulai megközelítést keresné az üvöltő oroszlán emblémája alatt. Ezzel szemben Pollard elhatározta, hogy egy olyan filmet készít, amely mentes minden kompromisszumtól és hitelesen tükrözi az élet valóságát.

Az újabb holtponton egy deus ex machina lendíti át.

A stúdió párnázott ajtaja lassan megnyílik, és a résen át feltűnik egy járókeret, majd utána egy óriási napszemüveg. Rosie Dolly, az életrajzi film főszereplője, ügyesen megőrizte a jogot arra, hogy a kész anyagot végső soron ő hagyja jóvá.

A rendező visszajátssza neki a jelenetet a vágógépen.

- Nos, kedves hölgyem, mi a végső döntés?

- Őszintén szólva, másra számítottam - mondja az idős hölgy, akinek a hangja a szenvedélyes dohányosok sajátos tónusát idézi. Nem fűz hozzá többet, de ez a néhány szó is elég ahhoz, hogy a rendező türelmetlenül legyintsen. Rosie szarkalábakkal keretezett mandulaszemei egy pillanatra sem válnak el a nő arcától, mintha csak az őszinte szavak súlya vonzaná őket.

- Mr. Pollard, a film csodálatos. Emberi, más, mint a többi. - Mr. Pollard nem szereti a "más, mint a többi"-t. - Csak legyen egy kis türelemmel. Rendbe teszünk mindent!

- Itt semmi helyrehozni való nincs - vág vissza a rendező határozottan.

- A hátteret elmosó kameramozgás igazán zavaró! - jegyzi meg Rosie. - Amint a kamera végigcsúszik Jenny mellett a teremben... nem is tudom, mintha a kamera lenne a főszereplő, nem pedig a színésznő!

Pollard lehunyja a szemhéját, mintha ezzel elzárná magát a világ zajától.

- Ma már ez a kameramozgás számít korszerűnek - mondja fapofával. - Elkerülhetetlen, hogy lépést tartsunk a korral...

Az idős asszony gyenge, csontszínű kezét lassan a magasba emeli, mintha az idő súlya nehezedne rá.

- Drágám, ha a művészetnek haladnia kellene a korral, akkor egy Rembrandtnak esélye sem lenne egy Picassóval szemben.

- Nézze, Miss Dolly, itt üzletről van szó - veti közbe a stúdió képviselője. - Ön szerződést írt alá, mi pedig elvárjuk öntől, hogy teljesítse a kötelességeit.

Az MGM szögletes állú menedzsere olyan, mintha egy tehetségtelen szobrász igyekezett volna megformálni egy sziklát. A hatalmas hangárban, ahol a hűvös levegő uralkodik, a férfi csontos arca mégis izzadt, mintha egy gőzfürdő forró ködében tartózkodna.

Fél valamitől, gondolja Rosie, meglepetten, ahogy a szemei találkoznak a másikéval. Némán, feszülten méregetik egymást, mintha a csendben rejtőző titkokat próbálnák megérteni.

- Amikor egy férfi aláírat valamit egy nővel, annak általában nincs jó vége - szólal meg végül Rosie, és megindul kifelé a járókeretével.

A stáb rémülten észleli, hogy a Dolly nővérek sztorija öszszeomlóban van.

- A párbeszédet amúgy szó szerint a jegyzeteiből vettem - szól utána Pollard védekezően.

- A makacsságuk teljesen megmutatja, hogy mennyire hiányzik belőlük az üzleti és pszichológiai érzék... - mormogja a hölgy, akinek a hangzásán érezni a magyaros hangsúlyt.

Kérem, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy hozzájussak egy működőképes forgatókönyvhöz!

Rosie Dolly megfordul, és egy pillanatra megáll a világ, ahogy a tekintete a távolba réved.

- Nézze, uram. Én sohasem tanultam dramaturgiát, de abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a legnagyobb huszadik századi színészekkel játszhattam...

Pollard felsóhajt, hányszor kell még végighallgatnia Chaplint, Rudolf Valentinót meg a többieket? Talán nem is a főszerepet alakító színésznő, hanem maga a főszereplő zavarja. A főszereplő sosem tudja igazán, miről szól a története, hiszen nyakig bele van gabalyodva...

De vajon képesek vagyunk-e egy személy életéről beszélni anélkül, hogy megismernénk a titkos, hurkolt macskakaparással készült vallomását?

Cory Pollard szeme, amely már sok élményt megélt, az első lapoknál kezdett el könnyezni. Próbálta ügyesen eltüntetni a könnyeket, hogy ne csússzanak le a díszes, ordító oroszlánnal ékesített jegyzettömbjére.

Talán nem ugyanezt a hatást szeretné elérni a filmmel is?

- ...hallottad már a Fedák Sári nevét? - Rosie Dolly hangja hirtelen elcsendesedik, mintha egy meleg fuvallat suhanna át a szobán. - Ő egy magyar színésznő volt. Amikor beszélt, az ember olyan érzést kapott, mintha minden egyes szava mögött ott rejtőzött volna a tízparancsolat bölcsessége.

Ebben a stílusban folytatja, egészen lebilincselve a stáb figyelmét.

Lehetséges, hogy éppen emiatt, vagy talán azért, mert a szerződésbe belefoglalta, hogy kizárólag az általa jóváhagyott másolatok forgalmazhatók, a stúdió képviselője hirtelen megváltoztatta a hangvételt.

- Miss Dolly, joggal várhatja, hogy a kemény munkája végre meghozza a gyümölcsét. Ön igazi művész, egy élő legenda. Az emberek kíváncsian várják, hogy felfedezhessék az ön történetének minden részletét...

Ezzel kapcsolatban Rosie Dolly diszkréten egyetértene.

- Most el kell mennem. - Gyorsan visszagyömöszöli a jegyzettömbjét a kicsi táskájába, majd felemeli a tekintetét. - Ó, nem, ezt a filmet nem hagyhatom itt... csak a vízhajtó miatt van szükségem a távozásra.

A Jenny Dollyt megformáló színésznő szája elképedten tátva marad.

Most már igazán furdalja a kíváncsiság az oldalát: ki is volt valójában ez a Rosie Dolly? Talán egykoron fiatal volt, tele álmokkal és reményekkel, éppen úgy, mint ő most. Aznap először egyértelmű érzelem tükröződik az arcán, mintha egy titkos világ kapui nyílnának meg előtte.

A rendező nem akarja elszalasztani a pillanatot, int az operatőrnek.

– Éééés... ennyi! – kiáltja fel diadalmasan, nem sokkal később, az izgalom hangján.