Az anyai hang varázsa életet teremt – Zene és ének kíséri az inkubátorok mellett a kis csodákat.

Hazay Tímea a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának Újszülött Intenzív Osztályán - Kép forrása: Semmelweis Egyetem

Belépek az épület ajtaján, és a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Újszülött Intenzív Osztályának világába lépek - hirdeti a figyelemfelkeltő tábla. Itt, a Bókay utcában találkozott először Prof. Dr. Szabó Miklós, a Neonatológiai Tanszék vezetője a Te hangodat ismerem program megálmodójával, Hazay Tímeával, aki már 11 éve foglalkozik e különleges kezdeményezéssel. Tímea rendszeresen, havonta tartott Ringató foglalkozásokat az oxigénhiánnyal született gyermekek számára, ami felkeltette a professzor figyelmét, és így egy új együttműködés kezdődött.

"Kértem, hogy lépjen le az osztályra, mert véleményem szerint fontos lenne, hogy a szülők már az intenzív terápia során is támogathassák gyermekeiket énekléssel és mondókázással - mondja a tanszékvezető, aki elsőként fogad a klinika Bókay utcai részlegén. Folytatja: - Nem volt semmiféle tudatos szándékom, csupán egy egyszerű kísérlet volt a részemről."

Az egyetemi oktató, aki mély meggyőződéssel vallja a zene gyógyító erejét, úgy véli, hogy "ha az édesanya - aki hatalmas fájdalmat él át a korai szülés vagy a gyermek betegségének következtében - az énekhangján és ritmusos szavaival, mintegy egy ősi nyelven, képes kapcsolatot teremteni a gyermekével, az mindkettőjük számára gyógyító erővel bír."

Ezt számos orvosi kutatás is megerősíti.

Az élő ének és a lágy hangszeres zene egyaránt kedvező hatással van a beteg vagy koraszülött csecsemők fejlődésére, mivel segít növelni fiziológiai stabilitásukat. Emellett a szülők számára is jótékony élményt nyújt, erősítve a családi kötelékeket és a lelki közérzetet.

Dr. Méder Ünőke PhD, a klinikai főorvos, nemzetközi szinten elismert kutató, legújabb munkájában a Klinika Újszülött Intenzív Osztályán végzett mérésekre támaszkodva bizonyította a zeneterápia és a kengurumódszer kombinációjának jótékony hatásait. A professzor úr hangsúlyozza, hogy a kengurumódszer jelentősége messze felülmúlja a zenét. "Amikor a gyermek az édesanya vagy édesapa meztelen mellkasán pihen, számos, erőteljesen pozitív biológiai hatás lép életbe. A baba pulzusa, légzése és keringése stabilizálódik, és mélyebben alszik" - magyarázza Prof. Dr. Szabó Miklós. "A szülő közelsége, testének hője, illata, hangja és szívdobogása mind hozzájárulnak a központi idegrendszer fejlődéséhez."

Az Újszülött Intenzív Osztályra lépve szinte azonnal érezni lehet a csend és a nyugalom különös atmoszféráját, amelyben a legkisebbek harca zajlik az életért. A kollégák mesélnek arról, hogy ez a béke ritka vendég a mindennapok forgatagában, amikor a sürgős érkezések és a mentőautók szirénái zörrennek. Ma azonban a szoba csendjét csak Tímea lágy éneke töri meg, aki halkan zengi a „Tavaszi szél vizet áraszt” dallamát egy 28 hetes kisfiú mellett. A kisbaba, bár a világ egyik legkisebb lakója, valami különös életerőt sugároz; arca rózsás, és a nyugalom szigete az inkubátorban. Tímea minden óvatos mozdulata, ahogy a babát vizsgálja, tele van szeretettel és törődéssel. Az ajtóban megállva figyelem a jelenetet, és érzem, ahogy a szívem megtelik empátiával és csodálattal. Az édesanya, aki a szoba másik oldalán áll, szintén a doktornő minden egyes mozdulatát figyeli, reménnyel a szívében.

Miután Tímea befejezi az éneklés varázsát, búcsút int az édesanyjának, ígérve, hogy hamarosan visszatér. Mosolya ragyogó, ahogy körbevezeti az osztályon, de nem lépünk be minden ajtón. Tímea intuitívan érzi, mely szobákba szabad belépni, és melyek azok, ahol nem kívánatos a látogatás.

Az egyik szobában egy édesapa ül az inkubátor mellett, kezét idegesen tördelve, miközben hangosan beszél a gyermekéhez. Ezek a pillanatok mindkettőjük életében rendkívül fontosak, ezért tisztelettel adózunk a köztük lévő különleges köteléknek, és nem zavarjuk őket.

Tímeától értesülök arról, hogy az osztályra már akár 24 hetes korú újszülöttek is kerülhetnek. A szülők számára ez a hír sokszor váratlanul érkezik, mintha derült égből villámcsapásként sújtaná őket: gyermekük korábban érkezett a világra, esetleg betegséggel született, vagy a szülés során hirtelen oxigénhiányos állapot lépett fel. "Ez a szülők számára egy paranormatív krízist jelent, amely felülmúlja a legtöbb egyéb válságot, hiszen erre a helyzetre senki sem tudott valóban felkészülni" - magyarázza. Természetesen vannak olyan újszülöttek is, akiknél már az ultrahangvizsgálat során kiderül, hogy fejlődési rendellenességgel jönnek világra.

"A szülőknek azonban minden esetben el kell gyászolniuk, hogy nem olyan gyermekük született, amilyet elképzeltek, vagy nem úgy alakult a terhesség és a szülés, ahogy eltervezték. Mivel mindenkinél máshogy zajlik le a gyászfolyamat, hagyjuk, hogy úgy élhessék meg, ahogy szeretnék, ebben támogatjuk őket - magyarázza Tímea, aki nagyon tapintatosan fordul oda minden új családhoz. - Először mindig bemutatkozom, majd engedélyt kérek, hogy játszhassak néhány altatót a gyermeknek. Ha inkább kettesben szeretnének maradni a babával, akkor elmegyek. Én vagyok itt az az ember, akinek lehet nemet mondani. Az első napokban sokkal nagyobb azoknak az aránya, akik egyedül akarnak maradni a gyermekükkel. Ha több baba is van a szobában, akkor arra is engedélyt szoktam kérni, hogy a másiknak játsszak. 11 év alatt erre még senki sem mondott nemet.

Micsoda csodálatos élmény a zene! Képes felfedezni azokat a lelki mélységeket, amelyeket a szavak sosem tudnának megközelíteni.

Komoly érzelmek törnek fel belőlük is anélkül, hogy beszélgetnénk, mégis kapcsolatba lépünk" - meséli.

Idővel ezek a szülők is egyre inkább megnyílnak, és van, aki Tímeával közösen énekel, ám "erre senkit sem lehet kötelezni". Amennyiben a szülők igénylik, szívesen beszélget velük. "A legfontosabb számomra, hogy énekhanggal és zenével támogassam őket, így megerősítve a közöttük kialakuló kötelékeket. Viszont ha inkább a beszélgetésre vágynak, azt teljes mértékben elfogadom; természetesen ilyenkor is énekkel indítunk és zárunk" - osztja meg Tímea.

Tímea közvetlen tapasztalata, hogy az énekhang és a zene varázslatos gyógyító ereje kifejezetten a kisbabákra van hatással. "A monitoron világosan látható, ahogy a lágy, dajkáló dallamok és az édesanya, édesapa simogatása révén a baba fejlődési mutatói javulnak. Emellett a szülők szorongása is csökken, és ezáltal megerősödik önbizalmuk ebben a kétségekkel teli időszakban, hiszen tudják, hogy a saját hangjuk és érintésük valóságos hatással bír" - osztja meg tapasztalatait.

Tímea mindenféle zeneszámot eljátszik a gitárján, amelyeket a szülők kérnek tőle: az altatóktól kezdve a klasszikus slágerekig, mindezt azért teszi, hogy a szülők szívéhez is eljusson a zene varázsa. "Ha tudom, hogy valakinek a gyerekkorából egy sláger a kedvence, amit az apukája énekelt neki, akkor azt mindenképpen előadom. Ez a zene olyan érzelmi táplálékot nyújthat, amit nem szeretnék megvonni tőlük" - osztja meg gondolatait.

Az extrém koraszülött babák iránti gondoskodás olyan, mint a hímes tojásokkal való bánásmód: minden érintés és zaj különös figyelmet igényel, mivel ezek a kis életformák rendkívül érzékeny fázisban fejlődnek, és bármilyen inger hatással lehet idegrendszerükre.

Ezért először válassz olyan dallamokat, amelyek mélyebb, maximum három-négy hangból állnak, és amelyek nyugodt, ereszkedő ívük révén békét és harmóniát sugároznak. Ezt követően fokozatosan emeld a hangmagasságot, így a dallamok egyre felemelőbbé válnak, ami különösen jótékony hatással van az érettebb újszülöttekre.

Az intenzív osztály ajtaján egy család lép be, és a levegőben az öröm és a hála érezhető. Hosszú hónapok küzdelme után végre elérkezett a pillanat, amikor hazavihetik kisbabájukat. Az elérzékenyült szülők szívből jövő köszönetet mondanak az ott dolgozó szakembereknek, akik fáradhatatlanul támogatták őket ezen az úton. A közeli munkatársak, akiknek csak egy rövid szusszanásra van idejük, köréjük gyűlnek, hogy búcsút intsenek a kis csodának és a boldog szülőknek. Ez a pillanat nem csupán egy élet kezdetét jelenti, hanem a remény és a szeretet erejét is megtestesíti – egy igazi örömteli ünnep az életben.

De nem minden család meséje zárul így. Mindenki számára ott lapul a remény, ám néha előfordul, hogy a szülők a gyermekük nélkül hagyják el a kórházat, és sosem tapasztalhatják meg, hogyan válik az apró, törékeny baba nagylánygá vagy nagyfiúvá. "Hogyan birkózik meg az ilyen nehéz helyzetekkel? Képes-e otthagyni a kórház falai között a fájdalmas emlékeket, vagy minden egyes lépésével magával cipeli őket?" – kérdezem Tímeától.

„Nem hagyom őket itt, velem maradnak - mondja -, de ezek a kisbabák és családok nem csupán fájdalmas emlékek számomra. Hálás vagyok, hogy életük legmeghatározóbb pillanataiban ott lehettem mellettük, és támogathattam őket abban, hogy átvészeljék a gyász nehéz időszakait, és elfogadják, hogy az orvosi tudomány határain túl már nem tudják megmenteni a kisbabájukat.”

A PIC-en dolgozó csapatunk minden tőlük telhetőt megtesz, hogy a búcsú órái a szülők számára a lehető legmeghittebb és legszebb élményt nyújtsák. Amikor a családok elbúcsúznak, egy apró emlékdobozt kapnak, amely tele van szívből jövő kincsekkel. Ebben a dobozban található az a hófehér takaró, amelyben a gyermekük pihent; a karszalag, amely az ő kis csodájukat azonosította; a mellette lévő plüss állatka, amely vigaszt nyújtott neki az inkubátorban; és ha volt, a cumija is, mint egy kedves emlék. Tímea rendszeresen kap leveleket olyan édesanyáktól, akik elvesztették gyermeküket, és ezek a sorok mélyen megérintik a szívünket.

Sokan megosztják, hogy a PIC-en énekelt dalok számukra igazi kapaszkodókként működnek, és azóta is szívesen idézik fel őket. Ezek a melódiák fájdalmas, mégis szívhez szóló emlékeket idéznek, amelyek örökre velük maradnak.

"Ez hatalmas ajándék, hálás vagyok mindazért, amit kapok az élettől" - fejezi be a Tímea. A beszélgetés végén már én sem bírom könnyek nélkül, mondatai az én anyai szívemet is megérintik. Tímea tanácsára nem szólítok meg egy édesanyát, édesapát sem. Én is érzem, ez nem az a hely, ahol az ember kérdezősködhet. A szülők óriási traumán mennek keresztül, nincsenek olyan lelkiállapotban, hogy újságírói kérdésekre válaszoljanak. Próbálok észrevétlen maradni, hogy senkit se zavarjon a jelenlétem.

Egy különös pillanat vár ránk, amikor egy édesanya, akinek gyermeke épp a Pulmonológiai Osztályon van, szívesen megosztja velünk azokat a tapasztalatokat, amelyeket a koraszülött-osztályon töltött két hónap alatt szerzett. Tavaly ilyenkor együtt küzdöttek, és most, ahogy Tímea értesül a család kilétéről, azonnal felkeresi őket az osztályon, hogy üdvözölje őket. A találkozás öröme azonnal érződik: régi ismerősként ölelik át egymást. A kisfiú is mosolyog Tímeára, mintha csak régóta várta volna ezt a találkozást, hiszen a nyugodt, dallamos hangja ismerősen cseng számára. Keresünk egy csendes sarkot, ahol az édesanya nekilát, hogy mesélje el megrázó történetüket, amely tele van reménnyel és bátorsággal.

"Aznap még bent dolgoztam a munkahelyemen, minden rendben volt, majd éjszaka folyni kezdett a magzatvizem. Néhány napig még bent tudták tartani a kisfiamat, de ő már nagyon jönni akart, a 26. héten megszületett. Ahhoz képest, hogy korábban érkezett, jó Apgar-értékekkel született, és nagy baba volt, másfél kilóval jött a világra. Első éjszaka kiderült, hogy ritka fejlődési rendellenességgel született, nyelőcső-elzáródása van. Háromnaposan megműtötték. Szépen gyógyulgatott, majd egyik éjszaka hívtak a kórházból, hogy súlyos légmell alakult ki nála." Itt elcsuklik az édesanya hangja, egy pillanatra abba is hagyja a mesélést.

Majd így folytatja: "Nem kívánom senkinek, hogy éjszaka kapjon egy telefonhívást: "nem biztos, hogy a gyermeke megéli a reggelt". Kisfiam sokáig lélegeztetőgépen volt, nem tudtuk, hogy hazavihetjük-e valaha." Összesen két hónapot töltöttek a PIC-en. Amikor Tímeáról és a Te hangodat ismerem programról kérdezem, a következőket mondja: "Tímea együtt él a PIC-cel, együtt lélegzik vele, ő nemcsak bejár péntekenként, hanem a csapat szerves része. Szívén viseli az összes baba sorsát, mintha mind a sajátja lenne. Sokat jelentettek nekem a közös éneklések és beszélgetések az inkubátor mellett.

Amikor csak elkezdtük énekelni a kisfiamnak, azonnal észrevettem, hogy megnyugszik; a légzése egyenletesebbé vált, a pulzusa lelassult. Az arcán pedig egyértelműen látszott, hogy boldoggá teszi ez a pillanat.

A "Bóbita, bóbita" című dalt azóta is gyakran előadom neki, és örömmel tapasztalom, hogy mennyire élvezi.

Az édesanya szívből osztja meg tapasztalatait: "Az intenzív osztály egész csapata hihetetlenül támogató volt, mintha egy emberként harcoltak volna a kisfiam életéért. Sokkal többet nyújtanak a családoknak, mint amit a hivatalos feladataik megkívánnának. A szülők mentális támogatása is része a segítségnyújtásnak, hogy felfedezhessük magunkban azt a belső erőt, amellyel a gyermekünket támogathatjuk."

Miután elköszönök tőle, a kijárat felé veszem az irányt. Ahogy a metróhoz sétálok, békét és nyugodtságot érzek. Tímea szavai csengenek a fülemben: "Mekkora ajándékot kapok én az élettől, hogy mindennek részese lehetek! Hálás vagyok érte!" Épp ugyanezt érzem, hálás vagyok, hogy újságírói munkám során ilyen emberekkel, történetekkel, helyekkel kerülhetek kapcsolatba, akiktől, amiktől én is gazdagodom. Mert nemcsak fájdalommal, tragédiával találkozik az ember a PIC-en, hanem örömmel, nyitottsággal, szeretetteljes odafordulással is, amelyektől minden picit könnyebb lesz a szülőknek és a babáknak is a nehézségek közepette.