Brad Pitt szívszorító vallomása: "A földre hullva ébredtem, és minden erőmmel próbáltam talpra állni. Készen álltam bármi lehetőségre, amit az élet elé tárt."
Egy tragikus és drámai válás, évekig tartó jogi harcok, valamint súlyos alkoholproblémák jellemezték azt a széteső álompárt, akinek története a nyilvánosság előtt bontakozott ki. Brad Pitt és Angelina Jolie kapcsolata már a kezdetekkor sem volt zökkenőmentes, hiszen Brad ekkor még Jennifer Aniston férjeként élt, ami csak tovább fűszerezte a helyzetet. Az események egy olyan nyers akciófilmmé alakultak, amelyben a szenvedély és a dráma keveredett. Most Brad Pitt végre megszólalt, és elárulta, mi az, ami soha nem fogja tudni megbocsátani magának.
Valaha ők képviselték Hollywood legvonzóbb duóját, csillaguk az égen ragyogott, és úgy tűnt, semmi sem ingathatja meg őket.
de csak tíz évvel később, 2014-ben házasodtak össze, viszont ez a házasság mindössze két évig tartott. A válás azonban nyolc évet vett igénybe. Nyolc hosszú, keserű és fájdalmas évet a család életéből.
Közös családjuk hat gyermekből áll, 3 örökbefogadott gyerek már úgy lrkezett a kapcsolatba Angelina részéről: Maddox (23), Pax (21), Zahara (20), a saját gyerekeik pedig Shiloh (19), valamint a 16 éves ikrek, Vivienne és Knox. Az egykor szeretetteljes családi közeg mára rideg és elhidegült lett. Brad Pitt kapcsolata megromlott a gyermekeivel,
A barátainak gyakran beszélt a családi bajokról és azt is mondta, hogy "a válás évekig uralta az életemet" idéz fel egy közeli ismerőse egy magazinnak. A bennfentes azt is elárulta, hogy Pitt bevallottan szerette Angelinát, és tudja, hogy hibázott.
Brad Pitt nyíltan beszél arról, milyen mély válságon ment keresztül az Armchair Expert podcastban, ahol Dax Shepard vendége volt. Elmondása szerint "Térdre rogyva ébredtem fel" – ezekkel a szavakkal írta le, mennyire összetört volt. Kiemelte, hogy mindent megpróbált, és minden lehetséges megoldást fontolóra vett, amit csak felajánlottak neki.
Pitt már jó ideje felhagyott az alkoholfogyasztással, és eljár az Anonim Alkoholisták összejöveteleire, hogy új irányt adjon az életének. "Azóta, hogy letette a poharat, teljesen átalakult" - mesélte egy közeli barátja a Page Six-nek.
Bár a válási folyamat hivatalosan befejeződött, a színész mégsem érzi magát ünnepi hangulatban. "A legfőbb szomorúsága az, hogy nem tudja helyreállítani a viszonyát a gyermekeivel" - nyilatkozott egy magazin pletyka forrása. "A per ugyan lezárult, de győztesek nincsenek. Öröm, hogy vége, de a fájdalom továbbra is ott lüktet."
Sokan úgy vélik, hogy a válóper alatt Angelina a gyerekeket eszközként használta fel. Brad Pitt viszont nem hajlandó bűnbakot keresni; tisztában van azzal, hogy nem csak Jolie felelőssége a helyzet, és elismeri, hogy ő is hozzájárult a problémákhoz.
Bár Brad folyamatosan próbálja megváltoztatni életét, egykori felesége emlékében nem halványulnak el a sérelmek. "Angelina jelenleg még mindig nem képes megbocsátani, és lehet, hogy soha nem is fogja" - olvasható a Page Six híreiben. Az utóbbi években Jolie az ENSZ nagyköveteként és emberi jogi aktivistaként is aktívan fellépett, különösen a családon belüli erőszak és a gyermekvédelem témáiban.
Pitt jelenleg egy új szerelem mellett keresi a boldogságot: komoly kapcsolatot ápol Ines de Ramonnal, aki fiatalos vonásaival emlékezteti őt Angelina Jolie-ra. Ám a színész múltja továbbra is kísérti őt, s annak árnyéka állandóan ott lebeg a feje fölött. "Bár a válás hivatalosan véget ért, annak nyomai örökre velem maradnak" - nyilatkozta egy korábbi interjúban.
A világon egykor, és bátran állíthatjuk, hogy még mindig az egyik legkívánatosabb férfi volt, mára azonban egy megviselt, 61 éves emberré vált, aki igyekszik összerakni szétesett életének darabjait.