Emlékezés a doni áldozatokra: egy fájdalmas, de elengedhetetlen pillanat, amikor megállunk és tiszteletünket fejezzük ki mindazok előtt, akik a doni harcok során életüket vesztették. E tragikus események nem csupán a múlt részei, hanem figyelmeztetnek min

1943. január 12-e a magyar történelem egyik sötét és fájdalmas emléknapja, amikor is a Don folyó menti Uriv hídfőtől indult meg a szovjet offenzíva. Az elviselhetetlen orosz télben, a folyóparton védőállásaikban harcoló, értelmetlen parancsoknak engedelmeskedő német csapatok mellett helytálló magyar és nem magyar honvédek, valamint munkaszolgálatosok, a 2. magyar hadsereg tagjai, egy egész nemzet sorsát osztották meg. Ezen a napon nem csupán egy hadsereg szenvedett súlyos vereséget, hanem egy nemzet katasztrófája kezdődött el, sok ezer magyar család tragédiájával együtt, akiknek élete örökre megváltozott a végtelen orosz hómezők árnyékában.

Marosvásárhelyen, a római katolikus temető szent terében, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület rendezésében idén is megemlékeztek történelmünk egy fájdalmas fejezetéről. Az eseményen résztvevők, akik a megemlékezést "szent kötelességnek" tartják, a Don-kanyari áldozatok emlékművénél hajtottak fejet a második világháború hősei és áldozatai előtt. Ezen a különleges alkalmon nemcsak a múlt tragédiáira emlékeztek, hanem a jelen háborúinak szenvedőire is, mindannyian egy közös vágyat fogalmaztak meg: hogy a múlt tanulságait figyelembe véve soha többé ne tapasztaljunk meg ilyen mértékű fájdalmat. A megemlékezés zárásaként a résztvevők felhívása különösen fontos üzenetet hordozott: "keresd a békét, és törekedj rá!"

Szabó László, a felsővárosi református közösség lelkésze, igehirdetésével és imájával teremtett meg egy bensőséges légkört a megemlékezés során. Ezt követően dr. Ábrám Zoltán, a megemlékezések kezdeményezője és az emlékbizottság alapítója, szólította meg a közönséget, majd ifj. Benkő József történész osztotta meg értékes gondolatait az esemény jelentőségéről. A rendezvény különleges hangulatát a marosszéki Harmónia férfikar felemelő éneke (karnagy Márton Zsolt Barna vezetésével) adta, amelyet a hagyományőrző huszárok és a Történelmi Vitézi Rend tagjainak tiszteletet parancsoló jelenléte is emelt. A megemlékezést a himnuszok közös eléneklése zárta le, majd az emlékezés gyertyáinak meggyújtásával fejeztük ki tiszteletünket és emlékezésünket azokra, akiket soha nem feledünk.