Izrael állítása szerint a Hezbollah egyik fegyverraktárát támadta meg Dél-Libanon területén, nem sokkal a tűzszünet életbe lépése után.


Libanoni biztonsági források és médiajelentések szerint Izrael csütörtökön reggel, már a felek közötti tűzszünet hatályba lépése után bombázott három délkelet-libanoni települést. Mindhárom falu a demarkációs vonaltól két kilométeren belüli távolságban van. Egy libanoni biztonsági forrás közlése szerint két ember megsebesült az egyik településen.

Légitámadások sorozatát indították több célpont ellen, és az egyik eltalált épületben a csapás következtében másodlagos robbanások zajlottak. Ebből az izraeli hadsereg arra következtetett, hogy a Hezbollah rakétákat tárolt a helyszínen. Az IDF hangsúlyozta, hogy e légitámadások célja a tűzszünet megsértésének megakadályozása volt, amelyet az Irán által támogatott síita milícia fenyegetett.

Aviháj Edri, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője bejelentette, hogy Libanon területén csütörtök délután 5 órától másnap reggel 7 óráig tilos a belépés a Litani folyótól délre eső zónába. Ugyanakkor azok, akik már jelen vannak valamelyik faluban, zavartalanul ott maradhatnak.

Related posts