Karácsony Gergely náci karlendítése: ez már nem az első alkalom a baloldalon.


Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, nem ez az első eset, hogy Karácsony Gergely bicskanyitogató stílusban nyilvánul meg a témában: korábban nemcsak együttműködött nyíltan antiszemita jelöltekkel, azt is kijelentette, szerinte a zsidók listázása nem nácizmus.

Emlékezetes pillanat volt, amikor Gyöngyösi Márton, a Jobbik parlamenti képviselője, 2012-ben az Országház falai között kifejezte vágyát, miszerint elérkezett az idő, hogy…

Karácsony Gergely, a főpolgármester, a 2022-es összefogásra készülve védelmébe vette a jobbikos képviselő nyilatkozatát, kijelentve, hogy a zsidó származású politikai szereplők listázása nem minősül nácizmusnak. Ez a lépés azonban nem volt egyedülálló a főpolgármester politikai pályafutásában; a baloldali összefogás 2020-as szerencsi időközi választásán is támogatásáról biztosította a jobbikos Bíró Lászlót. Mindezt annak ellenére tette, hogy Bíró László a cigány közösséggel kapcsolatban olyan kijelentéseket tett, miszerint az országot meg kell védeni a Sztojkáktól.

A képviselő emellett a "zsidó uzsorás banktőkéjéről" beszélt, míg a fővárost "Judapestnek" nevezte.

Karácsony Gergely emblematikus arca volt a 2022-es választások előtt baloldali összefogásként elhíresült politikai formációnak, amelynek vezetője Márki-Zay Péter volt. A szivárványkoalíció miniszterelnök-jelöltje a 2022-es kampány előtt a jobbikos Steinmetz Ádámmal Fonyódon tartott fórumán arról értekezett, hogy nem tudja követni Orbán Viktor "politikai irányváltásait", ezért a szivárványkoalícióban ők külön képviseletet tartanak egyes ideológiáknak:

A baloldali politikai szereplők több ízben is megnyilvánultak antiszemita megjegyzésekkel, ám Karácsonyék mindezt próbálták eltussolni, hogy a 2022-es választásokra felkészülve ne rontsák a saját esélyeiket.

Emlékezetes például, hogy Kulcsár Gergely beleköpött a holokauszt Dunába lőtt áldozatainak emlékére a rakparton felállított vascipők egyikébe, majd erről humorosnak szánt levélben tájékoztatta jobbikos politikustársait. Kulcsárnak több hasonló botránya is volt. Ehhez képest Mándi László, a Momentum debreceni szervezetének elnöke meglehetősen megengedő, Kulcsárnak új esélyt biztosító nyilatkozatot tett. A politikus akkor azt mondta: ha az ellenzék országosan is együtt tud dolgozni a korábban szélsőséges Jobbikkal, akkor Kulcsár is megérdemel egy esélyt.

A Jobbik politikusa, aki közös ellenzéki jelöltként szeretett volna részt venni az előválasztáson, hamar lelepleződött egy karlendítéssel. Eleinte még tagadta, hogy a katowicei holokauszt-installáció előtt készült fotón náci karlendítést végezne, ám egy később előkerült másik kép egyértelműen rávilágított az igazságra, és leleplezte a valós szándékait.

Akkoriban azt nyilatkozta, hogy a Jobbik számára vonzóvá vált, amikor szerinte fokozatosan megszabadult szélsőséges jellegétől. Ezt a lépést részben ittas állapotával próbálta magyarázni, másrészt pedig hangsúlyozta, hogy a múzeumlátogatást nem tekinti hivatalos programnak.

Nem csak az ellenzék élvonalában, a holdudvarban is vannak kétes alakok. A baloldal kedvenc történésze, Ungváry Krisztiánról például kiderült, hogy még 2019 őszén az interneten hirdetett egy világháborús, német SA-egyenruhát, amit értékesített is. A történész a Facebookon reagálva elismerte, hogy eladta a náci uniformist, majd gúnyosan hozzátette:

A Magyar Nemzet akkor utolérte Ungváry Krisztián történészt, aki elmondása szerint épp a berlini levéltárban tartózkodott és német tisztek ­kartonjait tanulmányozta. A történész kifejtette, hogy a nyilvánosan elérhető életrajzában feltüntette: kitüntetéseket, rendjeleket és egyenruhákat gyűjt, igaz ott nem írta, hogy ezek között náci "ereklyék" is vannak.

Related posts