A gyerekek, akiknek nincs testvérük, gyakran képzeletbeli barátok társaságát keresik, hogy megtöltsék a magányos pillanatokat. Ezek a fantázialények színes világokat teremtenek, ahol a gyerekek szabadon kalandozhatnak, és megoszthatják titkaikat. A képzel
Elérkeztünk az Index családtervezéssel foglalkozó cikksorozatának harmadik epizódjához, ahol ezúttal pszichológusok tapasztalataira támaszkodva vizsgáljuk a testvéri korkülönbségek hatásait. Szakértők, köztük Sonkoly Zsuzsa család- és párterapeuta, arra figyelmeztetnek, hogy a testvérek közötti túl nagy szakadék különféle problémákhoz vezethet. A szakértő szerint az ideális korkülönbség 1,5-2 év lehet, amely kedvezően befolyásolja a gyermekek egészséges fejlődését. A szülők számára a kezdeti időszak kihívásai után azonban a gyerekek közötti kapcsolat harmóniába fordulhat, és kialakulhat egy igazi testvérszövetség.
A családtervezés kérdése szinte mindenki életében elérkezik egy kulcsfontosságú pillanathoz, amikor a jövőbeli gyermekvállalás kérdése egyre inkább előtérbe kerül. Sok nőben felmerül a kérdés, hogy milyen életkorban a legideálisabb gyermeket vállalni, valamint hogy a szülést követően mikor érkezzen a következő kis jövevény. Az Index ennek a fontos témának a körüljárására indította el családtervezésről szóló cikksorozatát, amelynek alapját egy tanulmány képezi, amely a halálozás és az anya életkora közötti összefüggéseket vizsgálta. Ahogy bevezető cikkünkben is említettük, a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az anyai halálozás kockázata nő, ha a terhességek között csupán rövid idő telik el, különösen, ha az anya 35 éves vagy annál idősebb. Ezen kívül azt is felfedezték, hogy ha két terhesség között legalább 18 hónap szünet van, a kockázatok drámaian csökkennek. Ugyanakkor a túl hosszú időtartam sem előnyös, mivel ez növelheti bizonyos betegségek kialakulásának esélyét.
A cikksorozat második részében az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzőjével, Tatár Mihállyal beszélgettünk, aki kijelentette, a század közepére jósolt tetőzés után nem lesz elég gyerek, és a társadalmak a mai formájukban fenntarthatatlanná válnak. Úgy fogalmazott, a globalizáció miatt mindenhol az önmegvalósítás és az önfelszabadítás lett a fontos, így olyan későn érkezik az első gyerek, hogy testvérre esély sincs már. Ám arról, hogy a testvérek viszonyáról és a köztük lévő ideális korkülönbségről mit gondolnak a lélek szakértői, egy újabb fejezetben számolunk be.
A gyermekek születési sorrendje jelentős hatással van a családi dinamikára és a gyerekek személyiségfejlődésére. Az elsőszülött gyermek gyakran a szülők ambícióinak letéteményese, tele van vággyal, hogy megfeleljen a magas elvárásoknak, és a szeretetért való küzdelem jellemzi. Az ő feladata, hogy kitartóan teljesítse a rábízott szerepet, hiszen a szülők elvárásai folyamatosan jelen vannak. A következő gyerekek viszont más helyzetben találják magukat. Mivel az elsőszülött már kijárta a magának való utat, a második és harmadik gyerek számára sokszor könnyebb a helyzet, hiszen már van példa előttük, ami segíti őket a saját identitásuk kialakításában. Ugyanakkor a figyelem eloszlása is változik: míg az első gyermek a szülők fókuszában áll, addig a később érkezettek gyakran kevesebb figyelmet kapnak, ami befolyásolja önértékelésüket és szociális kapcsolataikat. Ez a jelenség nem csupán a családi életre, hanem a tágabb társadalmi interakciókra is kihat. A születési sorrend tehát nem csupán egy szám, hanem egy bonyolult szövevény, amely formálja a gyerekek világhoz való viszonyát és egymás közötti kapcsolataikat is. Az elsőszülött ambíciója, a középső gyermekek keresése az egyensúly után, és a legkisebbek szabadabb, szórakozottabb hozzáállása mind része ennek a gazdag és sokszínű családi mintázatnak.
A sokadik gyermek érkezésekor a szigorú szabályok és elvárások fokozatosan enyhülnek. A lefekvési idő sem olyan szigorúan betartott, mint az első gyermeknél. Ha valaki a család legkisebb tagja, könnyen előfordulhat, hogy 5-10 év korkülönbség tátong a testvérei és közte. Ezt a jelenséget a szakirodalom „funkcionális egykének” nevezi, mivel a többiek már annyira eltérnek tőle életkorban, szokásokban és érési szakaszokban, hogy szinte egyedül érzi magát, mintha egyke lenne. A fokozott figyelem, amit a család többi tagja irányít felé, és az a tény, hogy gyakran idősebbek társaságában tartózkodik, hozzájárulhat ahhoz, hogy érettebb személyiséggé válik. Ennek következtében beszédstílusa, gondolkodásmódja és viselkedése akár koravén is lehet.
Nagy korkülönbség esetén sokszor az idősebb gyerekre bízzák a kicsit, az odafigyelés, a kísérgetés és a gondoskodás viszont könnyen terhes lehet neki. Ekkor alakulhat ki a parentifikáció,
Ebben a helyzetben a gyermek nem tudja megélni a saját korának megfelelő szerepét, ami érzelmi és pszichológiai túlterheltséget okozhat. Az instrumentális parentifikáció azt jelenti, hogy a gyerek olyan feladatokkal találkozik, amelyek meghaladják az erejét, különösen, amikor a kisebb testvér igényeit kell figyelembe vennie és támogatnia. Ha a testvérek között jelentős korkülönbség van, az életvitelük, alvási és játékritmusuk is eltér, így valószínű, hogy az egyik gyermek folyamatosan várakozik, és a napok nem az ő szükségleteihez igazodnak. Bár a korkülönbség az idő előrehaladtával csökken, a fiatal felnőttkorra ez a kapcsolat mély és értékes kötelékké alakulhat.
Annak a veszélye is fennáll, hogy a korkülönbség miatt nem alakul ki valódi szeretetkapcsolat közöttük, vagy az idősebb túl féltékeny lehet. Ha közel egykorúak, több lehet köztük a konfliktus, viszont közelebb is állhatnak egymáshoz. Ahogy annak is számos előnye lehet, ha jóval idősebb a testvér, mivel az anyák például jobban tudnak koncentrálni az új várandósságra és a gyerekekre.
A tanulmányban foglaltak kapcsán megkerestük Sonkoly Zsuzsa terapeutát, aki kifejtette, a hozzá járó családok, párok elmondása alapján az ideális a 1,5-2 év a korkülönbség. Az első 2 év ugyan nehezebb a szülőknek a két picivel, mikor a nagyobb nem marad csöndben, és nem is érti, miért kellene, ha a kicsit altatják - mivel ő is azt szeretné, ha ringatnák vagy összebújnának vele éjszaka. A sok kezdeti nehézség, időhiány, fáradtság később viszont bőven megtérül, mert a gyerekek kapcsolata szorosabb, bizalmasabb lesz a hasonló érdeklődési kör és tevékenységek miatt.
A szakértő szerint pszichológiai szempontból rendkívül előnyös, ha a gyerekek már korán, a gyermekkori éveik elején rendelkeznek valakivel, akivel megoszthatják élményeiket és érzéseiket. Ez a kapcsolat jelentős mértékben hozzájárul emocionális fejlődésükhöz. Éppen ezért nem meglepő, hogy sok egyke, élénk képzeletű kisgyerek saját fantáziavilágot teremt, és képzeletbeli barátokkal társalgva pótolja a hiányzó lelki társat.
Sonkoly meglátása szerint a szülők perspektívájából nézve a kisebb korkülönbség számos praktikus előnnyel járhat. A gyakran ismétlődő feladatok rutinszerűvé válása révén a szülők hatékonyabban tudják kezelni a mindennapokat. Ha a nagyobb testvér csupán két évvel idősebb, már sok területen képes önállósodni, így akár a szülőknek vagy a kistestvérének is segítséget nyújthat. Ez ugyan még nem számít parentifikációnak, de jelentősen megkönnyíti a szülők helyzetét, különösen olyan időszakokban, amikor mindkét gyermek igényli a figyelmet. A terapeuta hozzátette, hogy a testvéri dinamika és az együttműködés erősítése hosszú távon kedvező hatással lehet a gyerekek fejlődésére és a családi kapcsolatokra.
A két év korkülönbség remek lehetőséget teremt a szülők számára, hogy alaposabban megtervezzék karrierjüket. Ez az időszak segíthet abban, hogy a szülők kevesebb kieséssel tudjanak visszatérni a munka világába, vagy akár lehetőséget ad arra is, hogy egy korábban egykeresős család újra kétkeresős modellre váltson.
Amennyiben az első néhány évben, amit az extrém terhelés és az alváshiány jellemez, sikerül túljutniuk, később egy sokkal harmonikusabb családi légkör és szorosabb testvéri kötelékek várják őket.
Sonkolyhoz hasonló állásponton van Bodó-Varga Zsófia klinikai szakpszichológus és családterapeuta-jelölt is, akinek egyik fő kutatási területe a koragyermekkori fejlődés és annak hatásai felnőttkorban. A szakember az Indexnek úgy fogalmazott, a szülőknek kell bevonniuk - korának megfelelően - a nagyobb testvért a kisebb életébe, hogy megértse, mit érez a pici, min megy keresztül, így szorosabbá tehetik a kapcsolatot közöttük. Bodó-Varga kiemelte, azoknak a testvéreknek lesz jó kapcsolata idősebb korban, akiknél az anya támogatóan lépett fel a két gyerek viszonyának alakulásában. Ha az anya érzéseket, szándékot tulajdonít a kisbabának, és azt megbeszéli a nagyobb testvérrel, ügyesen közelebb hozza őket egymáshoz.
A testvérkapcsolat rendkívül értékes, hiszen lehetőséget ad a gyerekeknek, hogy már fiatalon megtapasztalják a felnőttkori konfliktusok és kompromisszumok kezelésének fortélyait. Azok, akik testvérrel nőnek fel, sokkal inkább felkészültek a jövő kihívásaira, mivel a mindennapi interakciók során folyamatosan gyakorolják az érzelmi intelligenciájukat és a problémamegoldó képességeiket. A testvérek közötti viták és kibékülések révén fejlesztik az empátiájukat és a kommunikációs készségeiket, így könnyebben boldogulnak a felnőttkor bonyolultabb kapcsolati dinamikáiban is.
Ahogy ő is megjegyezte, az ideális helyzet az, ha a szülők nem lépnek bele a gyerekek közötti vitákba, hanem inkább türelemmel figyelik, ahogy a fiatalok maguk próbálják rendezni a nézeteltéréseiket. Amennyiben mégis szükség van a közbeavatkozásra, nagyon fontos, hogy ezt pártatlanul tegyék, elkerülve a részrehajlást.
Bodó-Varga Zsófia októberi előadásán egy izgalmas kutatási eredményre hívta fel a figyelmet: a családban felcseperedő testvérek sokkal inkább eltérnek egymástól, mint azok, akik külön életet élnek. A gyerekek identitásának fejlődése szempontjából kulcsszerepet játszik, hogy elkülönüljenek egymástól, ezt a jelenséget deidentifikációnak nevezik. Egy Harvard Egyetem által végzett kutatás alapján ráadásul a testvérek közötti kapcsolat fontossága az életkor előrehaladtával növekszik; serdülő- és fiatal felnőttkorban pedig ezek a kötelékek különösen szorosak lehetnek.
