Fedezd fel a legabszurdabb ötleteket és építményeket | Színes tájak világában


A beérkezett pályaművekből kiállítást is rendeznek.

A Megfagyott Muzsikus izgalmas együttműködésbe kezdett a Libella kávézóval és a kocsmArt csapatával, hogy megnyissa kapuit egy nyílt pályázat számára – számolt be róla az Építészfórum.

A pályázat célja, az építményekről való gondolkodás felszabadítása, az építészeti játék és a kísérletezés örömének hirdetése. 2024. november 20-ig lehetett beküldeni a hülyébbnél hülyébb ötleteket.

A Megfagyott Muzsikus a Műegyetem legrégebbi folyóirata, amely 1898 óta hivatott felfrissíteni az építészhallgatók elméjét és kreativitását. Célja, hogy egy kis szünetet nyújtson a tanulmányi terhek között, lehetőséget biztosítva az alkotásra és a szórakozásra.

Célunk egy különleges korkép létrehozása, amely rögzíti a jelenlegi építészeti elmezavarok állapotát. E gyűjtemény célja, hogy összeszedje és bemutassa mindazokat a furcsaságokat, amelyek az építészhallgatók és más, az építészeti világban kalandozó elméikben formálódnak. Az anyag, forma, funkció vagy bármilyen egyéb aspektus alapján hovatartozó építmények részletei, vagy akár egésze is szerepelhet benne. Ezek lehetnek friss hírek vagy már lecsengett ötletek, tudatosan megtervezett vagy véletlenszerűen született alkotások, saját gondolatok vagy mások által felfedezett érdekességek – mindezek kapcsolódhatnak valamihez, vagy akár a tervezési folyamat során keletkezhetnek. Az a célunk, hogy egy színes és szórakoztató képet adjunk az építészeti világ mai, sokszor abszurd jelenségeiről.

- olvasható az oldalon.

A pályázat ingyenes, és bárki számára nyitott volt, egy pályázó több munkát is leadhatott, akár több kategóriában is. Három kategóriában lehetett pályázni.

"Rajzpályázat" kategóriában a fókusz a fantázián és a játékon volt. A cél az volt, hogy az alkotók felszabadulhassanak a raszterek és a megszokott megvalósíthatósági kötöttségek rabigája alól.

A "Fotópályázat" kategóriában a gyűjtött, talált hülyeség kapott szerepet. A körülöttünk létező sok-sok kisebb-nagyobb hülyeség észrevétele. Lehettek eredeti vagy manipulált képek, kollázsok. Az "Egyéb hülye projekt" keretében pedig bármilyen egyéb formátumú, az építészeti hülyeséggel kapcsolatos alkotás, gondolat szerepet kapott.

A beérkezett pályaművek közül a Megfagyott Muzsikus Instagram-oldalán szavazást hirdettek november 20. és 23. között. Az a munka, amelyet a közönség a legelképesztőbbnek talál, egy ínycsiklandó libella menüt nyer (korsó sör + melegszendvics). A megnyitón pedig egy szakmai zsűri értékeli a legfurcsább alkotásokat. A pályaművek november 23-tól négy héten át a Libella kávézó falain fognak sorakozni, így mindenki megcsodálhatja a kreatív és szórakoztató ötleteket.

Related posts