Pénteken komoly lezárásokra kell számítani egy bomba felfedezése miatt, mivel a hatóságok készenlétben állnak az eset kezelésére - értesült a Pénzcentrum.
Az önkormányzat legújabb tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy a Szabadkikötő területén, a Petróleum öbölben végzett mederkotrás során egy egytonnás amerikai bombára bukkantak. A hatóságok tájékoztatása szerint a bombának két gyújtószerkezete található, amelyeket pénteken, 9 és 14 óra között terveznek hatástalanítani.
Az önkormányzat közölte: erre az időszakra lezárják a Szabadkikötő teljes területét, a Csepel Művek nagy részét, valamint a Teller Ede út Corvin csomóponttól a Szent Imre térig érő szakaszát. A lezárás a HÉV működését a tervek szerint nem fogja érinteni.
A hatóságok tájékoztatták, hogy csütörtökön a rendőrség és az önkormányzat szakemberei mindenkivel személyesen fel fogják venni a kapcsolatot, hogy részletes információkat nyújtsanak. Azok számára, akiknek el kell hagyniuk otthonukat a tűzszerészeti művelet idejére, az önkormányzat a Barba Negra-t jelöli ki ideiglenes tartózkodási hellyé. Fekvőbeteg vagy mozgásában korlátozott személyek, akiknek a kiürítés miatt segítségre van szükségük az elszállításban vagy elhelyezésben, a rendőrségnél jelezhetik igényüket.