Készítheted másolatokat, de a méretet nem szabad az eredetihez igazítani!

Az utóbbi hetekben-hónapokban többször is ellátogattunk távoli országok érdekes árveréseire, ahol aukciós világcégek adtak többnyire jó példát arról, hogy miképp is kell bánni egy művészeti értékkel. Most azonban nem megyünk más kontinensekre, csak ide, a szomszédba. Mert érdekesség itt is van.

A Dorotheum, Ausztria legnagyobb árverési cége, a világ legnagyobb aukciós házainak elitjébe tartozik, az első tíz között foglal helyet. Az intézmény gyökerei egészen 1707-ig nyúlnak vissza, amikor Habsburg I. József császár, Mária Terézia édesapja, megalapította. Ezzel a Dorotheum a világ legidősebb árverőházainak egyike, története gazdag és sokszínű. A Dorotheum, mint sok hasonló cég, rendkívül sokféle műtárgyra specializálódott. Kínálatában megtalálhatók nemcsak képző- és iparművészeti alkotások – mint például bútorok, szőnyegek, órák és ékszerek –, hanem technikai régiségek, autók és egyéb érdekes tárgyak is. Az aukciókat nemcsak a központi, bécsi Dorotheegasse-i épületben tartják, hanem más bécsi helyszíneken és különböző osztrák városokban is. A cég nemzetközi jelenléte is figyelemre méltó, hiszen fiókjai találhatók Olaszországban, Belgiumban és Németországban is, így a Dorotheum valóban globális szinten is aktívan részt vesz a műtárgypiacon.

A második legnagyobb árverési cég az ugyancsak Bécsben található imKinsky, mint a neve is utal rá, a Freiungon álló Kinsky palotában működik a XX. század utolsó negyedétől. Kizárólag képzőművészeti alkotásokkal foglalkozik (festmény, grafika, kisplasztika) és kizárólag osztrák művészek alkotásaival - régi mesterektől a XIX. századi műveken át a bécsi szecesszión keresztül a modern kortársakig, mégpedig megbízhatóan és sikeresen. Mindkét bécsi aukciósház rendez online árveréseket, a Covid-járvány óta mind gyakrabban, mert mind a hazai, mind a külföldi vásárlók nagyon megkedvelték ezt az aukciós műfajt.

Ennek következtében mindkét vállalat rendszeres aukciókat szervez, eltérve a korábbi évtizedek hagyományos gyakorlatától, amely a tavaszi, őszi és téli időszakokra összpontosított. Bár a régi naptár alapján felfedezhető egy bizonyos fontossági sorrend, a jelenlegi megközelítésük szerint a nyári szünet elhagyásával izgalmas eseményekre számíthatunk most és a következő hónapokban is.

Válasszunk ki egy-egy jellegzetes aukciót mindkét cég portfóliójából, és vizsgáljuk meg őket alaposabban. Ahhoz, hogy a dolgokat a megfelelő keretek között tartsuk, nem az almát a tökkel, hanem inkább a körtével hasonlítsuk össze. Tekintsük át a Dorotheum „Régi mesterek” című árverését, valamint az imKinski által szervezett XIX. századi festmények aukcióját.

A Dorotheum idényzáró eseménye, amely 206 tételből áll, a „Régi mesterek festményei” címet viseli. Az ajánlat gerincét neves művészek alkotásainak másolatai, valamint a nagy mesterek műhelyeiből származó, de nem közvetlenül tőlük származó, de kiváló minőségű művek képezik. Ezek az úgynevezett műhelymunkák, amelyek bár nem az említett jelentős festők keze nyomát viselik, mégis értékes művészeti alkotások. Mielőtt azonban elhamarkodottan elítélnénk a másolatok műfaját, érdemes felidézni néhány olyan gondolatot, amelyek évszázadokkal ezelőtt a közgondolkodás szerves részét képezték, de mára kissé feledésbe merültek. Nem arról van szó, hogy manapság ne másolnánk semmit (hiszen a digitális világban ez a Ctrl A és Ctrl C billentyűk megnyomásával gyerekjáték), hanem inkább arról, hogy a régi festménymásolatok nem a hamisítványok, vagy csalás szándékával készültek. Azok a másolatok a művészeti örökség tiszteletét és megőrzését szolgálták, tükrözve a korabeli művészi értékeket és technikákat.

Két szempontból is figyelembe kell venni a nagy festők műveinek elérhetetlenségét. Először is, a múlt évszázadaiban a múzeumok, mint a művészetek otthonai, még nem léteztek; csupán királyi és főúri gyűjtemények álltak rendelkezésre, ahová a nagyközönségnek nem volt könnyű hozzáférése, így a festmények csodálatára csak a kiváltságosok voltak képesek. Másrészt azok a művészek, akiknek sikerült bejutniuk ezekbe a zárt világokba, gyakran a nagy mesterek alkotásait másolták, hogy elsajátítsák a képi kompozíció, valamint a technikai és művészi megoldások fortélyait, ezzel is gazdagítva saját tudásukat és fejlődésüket.

Ezeknek a festményeknek a szerzőit általában nem tudjuk név szerint azonosítani. A tudományos kutatás, amelyet például a Dorotheum szakértői végeznek, csupán annyit képes megállapítani, hogy a művek kapcsolódhatnak különböző stílusokhoz, mint például a "bolognai iskola", a "flamand, XVII. századi másolat" vagy "XY festő köre", esetleg "Rubens műhelye". Az egyik legjobb megközelítés az, amikor a kép stílusának mélyreható elemzése során arra a következtetésre jutunk, hogy "XY-nak tulajdonítva", ami azt jelenti, hogy nincsenek aláírások vagy más, a festő és a mű közötti kapcsolatot alátámasztó dokumentumok. Ugyanakkor a stíluskritikai elemzés alapján valószínűsíthető, hogy ki lehetett a festő. Ez a bizonytalanság pedig természetesen a művek árán is tükröződik.

A Dorotheum legutóbbi árverésén a legkorábbi tételek a késő reneszánsz, a manierizmus és a korai barokk korszakából származtak, körülbelül az 1500-as évek végén és a 1600-as évek elején. A licitálók általában 5000-15 000 eurós becsértékkel találkozhattak, azonban volt egy különleges tétel is: egy Correggio stílusában készült, félmeztelen nőt ábrázoló olajkép, amelynek becsértéke mindössze 600-800 euró volt. A korábban említett művészeti irányzatokba tartozó festmények átlaga 1-5 ezer euróra volt beárazva, és a hagyományos licitálási folyamat végén ezek az összegek általában elegendőek voltak a megszerzésükhöz. Minden egyes alkotás komoly művészi tudással készült, mégis az önálló kreativitás újdonsága hiányzott belőlük.

Nem zárható ki, hogy a névtelenség, vagy a titokzatos szerzőség mögött egy olyan festő rejtőzik, aki egykor tanítvány volt, majd később elismert és nagyra becsült művészként vált ismertté. A mai napig nem sikerült pontosan azonosítani, hogy ki lehetett ő. Az árverés anyagában például feltűnik Leonardo Mona Lisájának egy másolata, amely 10-15 ezer eurós becsértéken szerepel, és 44,5x37,5 centiméteres méretű. Érdekes, hogy az eredeti mű a Louvre-ban található, mérete pedig 77x53 centiméter, ami arra figyelmeztet minket, hogy bár másolni szabad, a méretet nem lehet az eredetire pontosan reprodukálni. Az árverés legkisebb becsértéke 400-600 euró volt egy Pietro Ricchi stílusában készült, 200x160 centiméteres olajvászon kép esetében, ami azt sugallja, hogy a méret nem minden. Ezzel szemben a legmagasabb ár, 30-40 ezer euró, egy eredeti Nicolo Guardi (1715-1786) olajvászon festményhez tartozott, amely a velencei Piazzettát ábrázolja 86x101 centiméteren.

Az imKinsky árverésén szereplő festmények átlagára jelentősen magasabb, mivel a híres művészek egyedi és értékes alkotásait kínálták eladásra. E körülmények között már beszélhetünk konkrét eredményekről, hiszen a leütési árakat is nyilvánosságra hozták. A több mint 200 tétel áttekintése alapján világossá válik, hogy a XIX. századi osztrák festészet rendkívül gazdag és sokszínű, és ennek minősége figyelemre méltó, még akkor is, ha a bécsi szecesszió megjelenéséig nem voltak nemzetközi szinten elismert művészek a hazai színtéren. Az előző mondatban használt idézőjel azt jelzi, hogy az imKinsky által bemutatott anyag is alátámasztja: 1918-ig, a Habsburg Birodalom végétől mindenki, aki az akkori birodalom területén élt, hazainak számított - ideértve a cseheket, lengyeleket, horvátokat, szlovéneket, románokat, sőt, néha még a magyarokat is, hiszen Osztrák-Magyar Monarchiáról beszélünk. Mindez azonban mit sem von le az adott művek színvonalából, amelyet polgárinak nevezhetünk, hiszen a most kalapács alá bocsátott festmények nyilvánvalóan a középosztály (a Spiesburgerek) ízlésére és anyagi lehetőségeire lettek megalkotva.

A legmagasabb árverési leütés során Ferdinand Georg Waldmüller kettős portréja, amely egy előkelő nagypolgári házaspárt ábrázol, lenyűgöző 41 600 eurós összeggel zárult. Érdekes módon, a művész díszes keretbe foglalt önarcképe ennek az összegnek a felét sem érte el, ami jól mutatja, hogy az árveréseken nem ritkák a váratlan fordulatok. Az aukciós kínálat egyébként 1 500 és 10 000 euró között mozgott, de voltak igazi gyöngyszemek is. Kiemelkedett a mezőnyből egy virágcsendélet, amely Josef Nigg keze alól származik, és a németalföldi kismesterek legjavát idézi, ez a remekmű 6 500 euróig jutott. Jövőre ünnepeljük Jakob Alt akvarelljének 200. évfordulóját, amely az 1826-os Grabent örökíti meg, a Kohlmarkt felől a Kärtnerstrasse irányába tekintve. Ez a kisméretű vízfestmény végül 7 800 eurós áron talált gazdát. Alt fiai, Rudolf és Franz szoros kapcsolatban álltak Magyarországgal, és számos magyar témát örökítettek meg, akárcsak August Pettenkoffen, aki részt vett a szolnoki művésztelep megalapításában. Az árverésen szerepelt egy magyar vonatkozású festmény is, amelyet Pettenkoffen 1865-ben alkotott, és 5 850 euróért kelt el. Külön figyelmet érdemel egy kevésbé ismert festőnő, akinek munkássága eddig a háttérbe szorult, de most talán itt az ideje, hogy felfedezzük tehetségét és alkotásait, amelyek új színt vihetnek a művészettörténetbe.

Emilie Mediz-Pelikan: Napkelte a tengerparton című képéről, amelyet 1890-ben festett, és amely nemcsak címében, de stílusában is erősen idézi az impresszionizmus címadó művét, Claude Monet alkotását. Nem véletlen, hogy a nyárspolgárok nem rajongtak érte, most azonban 5850 eurónál koppant a kalapács.