Milyen élményekre emlékszel, amelyekről azt hitted, hogy teljesen átlagosak, amíg rá nem jöttél, hogy másoknak egészen más gyermekkora volt? Talán egy különleges családi hagyomány, amit minden évben ünnepeltetek, vagy egy szokásos étkezési rituálé, ami sz
A szüleim sosem emelték fel a hangjukat. Sem velünk, sem egymással. Ekkor realizáltam, hogy ez mennyire szokatlan, amikor elkezdtem látogatni az iskolatársaimat. Ők hangos kiabálással csevegtek a testvéreikkel, és a szüleik is csatlakoztak a zajongásukhoz. Én meg döbbenten figyeltem, hogy mi történik körülöttem. (A férjem családja pedig már a köszönésnél is hangosan üdvözöl, majd kedélyesen elüvöltöznek egymással, mintha egy nagy koncerten lennének.)
Gyerekként mindig büszkén meséltem a barátaimnak, hogy apámnál annyira jól alszom, hogy szinte egész nap az ágyban maradok, a legjobb rekordom majdnem 24 óra volt. Tinédzserkoromra azonban lassan kezdett világossá válni, hogy apám – akivel minden második hétvégét töltöttem, miután elváltak anyámmal – gyakran altatót használt, hogy ne kelljen velem foglalkoznia, amíg nála vagyok. Az évek során a felnőttkor küszöbén rájöttem, hogy az álmok mögött sokkal több rejlik, mint amit gyermeki ártatlanságomban valaha is sejtettem.
A krimó, azaz a kocsma, a városi élet szíve és lelke, ahol a mindennapok feszültségei lecsillapodnak, és a baráti beszélgetések szőttese életre kel. Itt találkozik a különböző életutakon járó emberek sokasága: a fáradt munkás, aki a nap végén megérdemelt sört kortyolja, a művész, aki a múzsáját keresi a füstös levegőben, vagy éppen a fiatalok, akik a jövőjük álmait szövögetik egy-egy pohár ital mellett. A krimó nem csupán egy hely, ahol italt szolgálnak fel; ez egy olyan közösségi tér, ahol történetek születnek és barátságok köttetnek. Az asztaloknál ülve, a falakon lógó régi fényképek és poszterek között könnyű elmerülni a nosztalgiában, miközben a háttérben a zene lágyan szól. Minden este új élményekkel és nevetésekkel gazdagodva távozunk, a krimó falai között pedig mindig ott maradnak a közös emlékek, amelyek összekötnek minket. Ez a hely, ahol a sorsok keresztezik egymást, és ahol a legjobb történetek születnek – egy pohár sör mellett.
Gyerekkorom színes kaleidoszkópja a kocsmák világában bontakozott ki, ahol a zaj és a zene egyaránt otthonos volt számomra. Számomra teljesen természetes volt, hogy a házi feladataim egy sarkában ülve, a háttérben dübörgő ritmusra írom meg a mondandómat, miközben az emberek vidáman nevetgélnek, és anyám éppen a barátaival táncol. Anyám egy igazi életművész volt, aki a pohárra szavazott, és az alkohol szele mindenhová elkísért minket. Őt egyáltalán nem zavarta, hogy van egy gyermeke, sőt, büszkén vitt magával, amikor a szórakozás hívott. Szerencsére nem bántottak soha az ital hatása alatt lévő emberek, sőt, mindannyian kedvesek voltak hozzám, így a gyerekkorom ezen szakasza inkább különleges, mintsem negatív emlékekkel terhelt.
