Műsorvezetők, akik a zene varázslatos hullámain szőnyegbombáztak minket.
Következzék néhány műsorvezető, aki éneklésre/rappelésre ragadtatta magát, és - mély bánatunkra - nem volt a közelében senki, aki azonnal elkobozta tőle volna a mikrofont.
Ha a Ganxsta Zolee és a Kartel a magyar rap kávézaccának számított, akkor a Rapülők és a Jazz + Az bátran nevezhető a műfaj ínycsiklandó teasüteményeinek. A további díszítésük szinte lehetetlen küldetésnek tűnt, de ha mégis megpróbálták volna, azok a férfiak is túlságosan elérzékenyültek volna, akik a Titanic drámai végén elmorzsolták a könnyeket. 2000-ben azonban Harsányi Levente egy egész szifon málnás tejszínhabot pöttyintett a Geszti-féle TV Maci-hiphopra, és Hűazannya című albuma olyan fergeteges lett, mint egy Haribo által gyártott sorozatvető.
A baglyok és vámpírok típusú emberek többsége valószínűleg már átélt azt a keserű érzést, amikor az Amnesty International diszpécsere váratlanul leteszi a telefont, kijelentve, hogy a rádiós ébresztőműsorok nem tartoznak a hatáskörükbe. Pedig számunkra minden olyan, 11 óra előtt zajló humorizálás, harsánykodás és lejárt slágerek lejátszása egy ideális világban a hatóságok figyelmének kiterjesztését vonná maga után. Talán emiatt egyesek azt gondolják, hogy a Bumeráng című műsort csupán inhumánus kollégák, taxisofőrök és bolti eladók révén hallgattuk kényszerből, anélkül, hogy tudtuk volna, hogy ez még csak nem is a legrosszabb, ami velünk történhetett. Aztán elérkezett az ezredforduló, és Boros és Bochkor körül nem akadt egyetlen őszinte jóakaró sem. A többi már a múlté.
Vannak olyan gondolatok, amelyek sosem hagyták el egyetlen ember ajkát a történelem során, mint például: „A veszélyeztetett fajok iránti aggodalom öregíti az arcbőrt, így délután inkább mérgezzünk lamantinokat!” Vagy ott van az a furcsa megállapítás, hogy „miért hallgatnám az eredeti Ákost, amikor itt van az elérhető kínai vegyesbolti verzió, közvetlenül az integető macskák mellett?” Erről a második esetről addig csak pletykák terjedtek, amíg Pachmann Péter el nem készítette első videóklipjét. Mentségére szóljon, hogy a dal, bármennyire is a copy + paste elve mentén készült, mégis élvezhető lett, és a műsorvezető hangja sem okoz fájdalmas emlékeket. Ugyanakkor Spröh József hajdúnánási bojlerszerelő valószínűleg irigykedne a sztáralkat mozgáskultúrájára, és biztosan egy meggyőzőbb koreográfiával lépne színpadra, ha munka közben a Dankó Rádióban felcsendülne a „Vékony deszkakerítés” című magyarnóta. Ráadásul, míg a hallgató a zene élvezetében merül el, nem ártana, ha nem ugrana be neki, hogy ez az előadóművész egy másik dimenzióban egykor Hujber Ferenc közreműködésével rendezte meg az O.Z.O.R.A. Fesztivál tévéinterjúnak álcázott verzióját.
Nincs kétségünk afelől, hogy a Három kívánság stábjának kreatív ötletbörzéin gyakran előkerült a csónaklakkos vödör, amely inspiráló forrásként szolgált számos műsorszámhoz. Amikor azonban felvetődött a kérdés, hogyan lehetne próbára tenni a nézők már-már égig érő ingerküszöbét, a válasz gyorsan érkezett: Tibi bácsi énekeljen! Az eredmény nem maradt el; a lemezlovas dalának hatása még évtizedek távlatából is olyan intenzív, mintha egy ólomból készült pöttyös labda csapna tarkón minket.
A rétestészta TNT-vel való megtöltésének történeti jelentősége messze túlmutat Friderikusz Sándor könnyűzenei kapcsolataira. Az ilyen különös párhuzamok esetében sokan az általa vezetett műsor egyik emlékezetes pillanatát idézik fel, amikor a Boney M dalait a Neoton szellemes, de szigorú feldolgozásaival kombinálta, ezzel látványos feszültséget keltve a stúdióban. Azonban ez a pillanat még a legkevésbé drámai volt ahhoz képest, amikor Friderikusz saját előadásában magyar szöveggel kísérte Michael Jackson ikonikus Heal The World című számát. Képzeljük csak el, ahogy nem mesebeli Disney-őzek, hanem valódi gyerekek gyűlnek köré, szinte megfeszülve a várakozástól. Reméljük, hogy az ominózus műsor jótékonysági célt szolgált, és a bevételekből az UNICEF elindíthatta rég várt kampányát, amely talán sok gyermek életét segítheti megváltoztatni.
