Ombudsman: Három évvel a pozsonyi terrortámadás után is továbbra is jelen van a gyűlöletkeltés Az Ombudsman legfrissebb jelentése rámutat arra, hogy a pozsonyi terrortámadás óta eltelt három év ellenére a gyűlöletbeszéd és az intolerancia nem csökkent a


A Vár utcai gyilkosság nem csupán két ártatlan ember elleni bűncselekmény volt, hanem támadás az olyan alapvető értékek ellen is, mint a méltóság, az egyenlőség és a szabadság - jelentette ki Róbert Dobrovodský ombudsman a három évvel ezelőtti pozsonyi terrortámadás évfordulója alkalmából.

Dobrovodský sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Szlovákia a tragédia óta "nem haladt előre abba az irányba, amerre kellett volna". Szerinte a társadalmi megbélyegzés csökkentéséhez hozzájárulhatna az azonos nemű párok jogi elismerése.

A gyűlölet továbbra is jelen van a közélet színpadán, sőt, gyakran a politikai diskurzusok, törvényjavaslatok és közviták szerves részévé válik. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata világosan megfogalmazza, hogy az államnak jogi keretet kell biztosítania az azonos nemű párok számára. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy kötelezővé kell tenni az azonos neműek házasságát; elegendő lenne a kapcsolatok jogi elismerése, ami jelentősen hozzájárulna a társadalmi megbélyegzés csökkentéséhez - hangsúlyozta az ombudsman.

Dobrovodský kritikát fogalmazott meg az alkotmánymódosítással kapcsolatban, amely véleménye szerint nem járul hozzá egy igazságosabb és az emberi jogokat jobban tiszteletben tartó társadalom megteremtéséhez. "Az alapvető jogok és szabadságok esetleges megvonása a nemzetközi egyezményekkel és az uniós jogrenddel szemben nem erősíti a jogbiztonságot - különösen azok számára, akik kisebbségi helyzetben vannak, és akik a magán- vagy családi életükben e jogokra támaszkodnának" - tette hozzá.

A jogvédő kiemelte, hogy Szlovákiának elengedhetetlen elkerülnie a hasonló tragédiák megismétlődését, és ehhez csupán a megemlékezés nem elegendő. "Fontos, hogy a törvény előtti egyenlőség valóban érvényesüljön, meg kell óvnunk mindenkit a diszkriminációtól, és olyan oktatási programokat kell támogatnunk, amelyek a tiszteletre, nem pedig a gyűlöletre nevelik a fiatalokat" – hangsúlyozta.

Mint ismert, 2022. október 12-én lövöldözés volt Pozsony központjában, a Vár utcában, egy olyan vendéglő előtt, amelyet főként az LMBTQ közösség tagjai látogatnak. Két férfi a helyszínen meghalt, egy nő megsérült. A tettes elmenekült a helyszínről. A rendőrség másnap reggel holtan találta, öngyilkosságot követett el.

A hatóságok a bűncselekményt terrortámadásként azonosították. A nyomozás 2024 januárjában ért véget.

Related posts