A világ egyik leghíresebb festője szobalányába szeretett bele, ám éppen ezért nem állhatott oltár elé vele.

Rembrandt életútján három nő játszott kiemelkedő szerepet, azonban a művész csupán egyetlen szerelmét választhatta feleségéül.

1633 tavaszán Saskia van Uylenburgh, a leeuwardeni polgármester leánya, Amszterdamba utazott, hogy meglátogassa unokatestvérét, Hendricket. Hendrick műkereskedő volt, akinek otthonában egy váratlan vendég várt rá: az akkor már 28 éves Rembrandt van Rijn, aki a portréfestészet terén hírnevet szerzett magának. Rembrandt éppen Hendricktől bérelte a lakását és a műtermét, ahol újabb mesterművek születtek. Ez a találkozás sorsfordító pillanat volt Saskia és Rembrandt életében, hiszen a fiatal festő hamarosan belépett a van Uylenburgh család életébe, és örökre megváltoztatta Saskia sorsát.

Rembrandtot mélyen megérintette Saskia szépsége, és noha a lány nem számított ideális választásnak (korán árvaságra jutott, és nem rendelkezett komoly kapcsolatokkal Amszterdamban), néhány hónap elteltével eljegyezték egymást, majd összeházasodtak. A házaspár jómódú életet élt, és a Jodenbreestaat 4. szám alatt egy impozáns házat szereztek be. Rembrandt szenvedélyesen költött ritka könyvekre, egzotikus tárgyakra és ékszerekre, feleségét pedig szívesen öltöztette elegáns kelmékbe, legalábbis a festményein látható megjelenése alapján.

Magánéletükbe sötét árnyakat vetettek a sorozatos tragédiák: három gyermekük csecsemőkorában hunyt el, és csupán a negyedik, 1641-ben született Titus élte túl ezt a szomorú időszakot. Az ő születését követően azonban Saskia is elhagyta az élők sorát, tuberkulózis következtében. Halála előtt mindössze két héttel végrendeletet készített, amelyben nem férjére, hanem Titusra hagyta a közös vagyon egy részét, így Rembrandt csupán a kamatokkal rendelkezett szabadon. 1642-ben úgy tűnt, hogy a festőnek ez elegendő, hiszen népszerű portréfestőként szép jövedelemre tett szert - nem sejtve, hogy néhány év múlva olyan súlyos pénzügyi nehézségekkel kell szembenéznie, hogy még Saskia sírhelyét is kénytelen lesz eladni. A végrendelet szigorúan kikötötte, hogy ha Rembrandt újra megnősül, Saskia öröksége visszaszáll saját családjára.

Saskia tragikus elvesztése után a 36 esztendős Rembrandt magára maradt kisfiával, a mindössze 9 hónapos Titusszal. A helyzet súlyossága miatt sürgős segítségre volt szüksége, ezért felfogadta Geertje Dircxet dajkának, hogy támogassa őt a gyermekgondozásban. Geertje életéről szinte alig maradtak fenn részletek: annyit tudunk, hogy körülbelül 1610 táján látta meg a napvilágot, majd 1634-ben férjhez ment egy Abraham Claesz nevű férfihoz, aki később tragikus módon életét vesztette a tengeren. Valószínű, hogy Geertje írástudatlan volt, egy kortárs holland művész így fogalmazott róla:

Egy apró tanyán élő hölgy, aki ugyan alacsony termetű, de vonzó megjelenésével és telt idomaival magára vonja a figyelmet.

Rembrandt festményein arca ritkán tűnik fel; a megmaradt ábrázolásokon inkább a nézőnek háttal áll. A festő és a dajka-házvezetőnő között hamarosan egy szenvedélyes kapcsolat bontakozott ki, amelynek részletei a nyilvánosság figyelmét is felkeltették. Ráadásul, némileg ízléstelen módon, Rembrandt Geertje számára ajándékozta el elhunyt felesége ékszereit. E korszak pikáns emlékét néhány rézkarc is megörökítette, mint például a "Szerzetes a kukoricatáblában", a "Szerelmespár" és az "Alvó pásztor". Geertje szívből kívánta, hogy Rembrandt vegye feleségül, de a festő nem osztotta ezt a vágyat; hiszen Saskia végrendelete értelmében jelentős anyagi áldozattal járt volna a házasságkötés.

Az 1640-es évek végén új szobalány lépett be a Rembrandt-ház kapuján: a fiatal, mindössze 23 éves Hendrickje Stoffels. Ekkorra a festő már túllépett Geertje iránti érzelmein, akivel való kapcsolatuk végeztével évi 160 guldent ajánlott fel, mintfajta tartásdíjat. Geertje, akit a szakítás mélyen megérintett, kezdetben elfogadta ezt az ajánlatot, ám később meggondolta magát. Ráadásul eladta Saskia ékszereit, hogy pénzhez jusson, majd bírósági úton próbálta érvényesíteni igényeit, azzal vádolva Rembrandtot, hogy megszegte a házasságra tett ígéretét. Nyíltan beszélt a közöttük lévő viszonyról, és eskü alatt állította, hogy a művész gyűrűt ajándékozott neki. Házasságot követelt, vagy pedig emelt tartásdíjat igényelt.

A bíróság évente 200 gulden tartásdíjat szavazott meg számára, de Geertje ezt csekélynek találta. Rembrandt ekkorra már teljesen belefáradt a helyzetbe. A nyilvános per súlyosan rányomta a bélyegét a hírnevére, és a megrendelései drámaian csökkentek. Ekkor pedig egy megkérdőjelezhető lépéshez folyamodott...

Rábeszélte a szomszédait, hogy tegyenek vallomást Geertje ellen, azzal érvelve, hogy a nő elmeállapota ingatag, és szándékai kifejezetten rosszindulatúak.

Ennek eredményeképpen Geertjét végül bűnösnek találták Saskia ékszereinek ellopásában, amelyek Rembrandt hagyatékának részét képezték. (A koronatanú ebben az ügyben pedig nem volt más, mint Hendrickje Stoffels.) A bíróság végül elítélte Geertjét, büntetése 12 év volt a goudai dologházban. (Végül öt évet töltött az intézmény falai között, betegsége miatt 1655-ben szabadult, majd egy évvel később meghalt.)

Miután Geertje elhagyta a Rembrandt-házat, Hendrickje Stoffels lépett a helyére - nem csupán a konyhai teendőkben (és a házastársi ágyban), hanem a művész vásznain is. Ő volt a modellje olyan jelentős alkotásoknak, mint a "Nő az ágyban" vagy a "Patakban fürdő nő". Azonban Rembrandt csillaga ekkor már kezdett leáldozni: a holland polgárok elítélték a házasságon kívüli, tartós viszonyokat. Amikor pedig nyilvánvalóvá vált, hogy Hendrickje gyermeket vár, az egyházi tanács elé idézték őket. Hendrickje nem tagadta a Rembrandttal való kapcsolatát, ám házasságkötést nem terveztek, így őt paráznaság vádjával kiközösítették az egyházból, és arra kötelezték, hogy szakítsa meg a művésszel való viszonyát – de végül ez sosem valósult meg.

Cornelia, a közös lányuk, 1654-ben látta meg a napvilágot. Szülői, Hendrickje és Rembrandt, együtt nevelték őt, egészen Hendrickje 1663-ban bekövetkezett haláláig, miközben gyakran szenvedtek nélkülözésektől. 1657-ben a festő hitelezői elárverezték otthonát és műgyűjteményét, így a család kénytelen volt búcsút inteni a Jodenbreestaaton található tágas lakásnak. Egy sokkal szerényebb otthonba költöztek, ahol Hendrickje és Titus művészellátó boltot nyitottak. Hendrickje Stoffels 37 éves korában lett a 1663-as bubópestisjárvány áldozata, amely gyakorlatilag megtizedelte Amszterdam lakosságát. 1668-ban Titus megnősült, és egy ezüstműves lányát vette feleségül, de sajnos fél évvel később elhunyt. Rembrandt, aki szintén megpróbáltatásokat élt át, egy évvel túlélte fiát: 1669. október 4-én, 63 éves korában, elszegényedve hunyt el. Cornelia 1670-ben férjével, a festőművésszel Batáviába (ma Indonézia) költözött, ahol két fiúk született: Rembrandt és Hendrick.