Az HBO zombisorozata testileg és lelkileg is teljesen kimerített minket, mire végre eljutottunk a fináléig.

Bár az új évad még nem debütált, a The Last of Us már a harmadik évadát is megkapták a készítők!

Az utóbbi években számos elgondolkodtató írás született arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy egy videójátékból valóban értékes adaptáció készüljön. Olyan sorozatok, mint a Fallout és a Last of Us, sikeresen megugrották ezt a meglepően magasra tett lécet. Ugyanakkor sajnos nem hiányoznak a katasztrofális, szinte értékelhetetlen feldolgozások sem: itt gondolok például a Minecraft filmre, a Borderlands-re és a Resident Evil-re. A válasz az első kérdésre azonban nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik. Csak annyit kell tenni, hogy olyan írókat ültetünk az alkotói stúdiókba, akik valóban tapasztaltak a játékok világában, ismerik az alapanyagot, és képesek a játék hangulatát hitelesen átültetni papírra, majd onnan a képernyőre. Így a legelkötelezettebb rajongók, akik gyakran kritikusak és néha morcosak, is elégedettek lehetnek a végeredménnyel.

A Last of Us hatalmas előnyből indult, köszönhetően annak, hogy Neil Druckmann személyében a játék dizájnere vette kezelésbe az HBO posztapokaliptikus sorozatát, mellé pedig egy tévés körökben igencsak elismert, szintén nem tehetségtelen szakember csatlakozott, a Csernobilt jegyző Craig Mazin. A második évadra halmozottan igaz, hogy gamerek készítették, hiszen Druckmann beemelte maguk mellé a Naughty Dogból írótársnak még Halley Grosst, de érdemes vastagon aláhúzni, hogy

Miután az HBO jóvoltából végig néztem a második évadot, határozottan állíthatom, hogy ezek a hét epizód a drámai sorozatok csúcsát képviseli a 2024/25-ös szezont tekintve. Új karakterekkel és a régi, már jól ismert arcokkal, akik még kiforrottabb teljesítményt nyújtanak, folytatja a két évvel ezelőtt elkezdett, tragikus felnőttmesét. A Last of Us talán nem is akarta, de amikor a hetedik, évadzáró rész végére értem, rájöttem, hogy posztapokaliptikus szempontból ez a sorozat valóban az új Walking Dead, sőt, időnként még az AMC klasszikusának legerősebb pillanatait is felülmúlja.

A következőkben spoileres tartalomra számíthatsz.

A második évad első része közvetlenül ott veszi fel a fonalat, ahol az előző etap fináléjában otthagytuk Joel és Ellie párosát. A csempész nagyot hazudik fogadott lányának, és újfent elhallgatja a tényt, hogy Salt Lake Cityben lemészárolt egy fél kórháznyi személyzetet csak azért, hogy a cordyceps-vírusra immunis tinédzsert megmentse a biztos haláltól. Ekkor ugrunk az időben 5 évet, hogy megváltozott körülmények között folytatódjon a sztori, és bár fessen bármilyen jól a tévéképernyőn a páros főhadiszállása, Jackson, Wyoming,

Amit a körítésről el lehet mondani, hogy a hólepte kisváros épp úgy néz ki, mint a videójátékban. Ez, hogy a Last of Us régi ismerősnek mutatja magát, még mindig nagyon jól áll a sorozatnak. És csak halmozza a néző örömét, hogy a színészek úgy tűnik, mostanra még inkább belejöttek a dolgukba. Különösképp igaz ez Bella Ramsey-re, akit sok kritika ért amiatt, hogy nem igen emlékeztet külsőleg a játékbeli Ellie-re, az új évadban azonban a Trónok harcában felfedezett fiatal színész az első etaphoz képest jóval kedvelhetőbbé teszi Ellie-t.

Hebrencs, meggondolatlan és túlzottan bátor, mégis sokkal gyakrabban felfedezhető benne az a különleges vonás, ami miatt Ellie-t a videójátékok legkiválóbb főszereplői között tartják számon.

Valami hasonlót csinál meg Pedro Pascal, akit sose gondoltam olyan tehetségesnek, mint amennyire felkapott (Trónok harca, Narcos, Fantasztikus Négyes, A Mandalóri, és a többi...) - ám most, végre a chilei-amerikai sztár cizelláltan képes villantani Joel megtörtségéből, elfáradásából.

Druckmann és Mazin tehetsége nyilvánvaló, hiszen a központi páros köré nem csupán a videójáték világát bővítik ki ügyesen, hanem izgalmas mellékszereplőkkel is színesítik a történetet. Például ott van az iszákos pszichológusnő, akit Catherine O'Hara alakít, valamint az ő férje, Eugene, akinek a sorsa igazán tragikus, és tényleg megdöbbentő fordulatokat tartogat (Joe Pantoliano), ezzel még dinamikusabbá téve a második évad eseményeit.

Az új főszereplők közül kétségtelenül Isabela Merced, mint Dina, emelkedik ki, aki Ellie szerelmének laza, optimista és humoros oldalát hozza elénk. Vállalja, hogy a nyíltan leszbikus főhőst, Bella Ramsey karakterét, egész Jackson előtt megcsókolja, ami igazán merész lépés. Ez a romantikus szál az új évad végéig izgalmasan erős marad, miközben a fiatal szerelmesek Seattle felfedezésére indulnak, és csatlakozik hozzájuk a Beefből ismert Young Mazino, mint Jesse. Az a dinamikus hármas, akik a túlélésért küzdenek, igazán szorításra ingerlő nézőpontot ad a történetnek.

Főleg, hogy az új, a természet által újra birtokolt nagyvárosban eszeveszett szekták és vérszomjas militaristák keverednek balhéba. Mindkét csoport brutális módszerekkel dolgozik, és ha ez nem volna elég, a sötét zugokban folyamatosan hörögnek a zombik, akik jóval rafináltabbak, mint a megszokott, csoszogó fajtáik. Nemcsak hogy a Last of Us világában futkosnak, de már taktikázni is képesek, ami igencsak megnehezíti a helyzetet, és halmozottan veszélyes ellenfelekké avanzsálja őket.

Aki játszott a Last of Us Part II-vel, tudja, hogy jön egy tragikus, megkerülhetetlen és feldolgozhatatlan fordulat, ami bosszúhadjáratra készteti Ellie-t. A csavar, anélkül, hogy túl sokat spoilereznék, olyan hamar jön az évadban, hogy arra számítok, nagy kiborulások lesznek miatta. Ezen a szálon a friss szereplőként csatlakozó, Abbyt alakító Kaitlyn Dever még a vártnál is letaglózóbbnak bizonyul, még úgy is, hogy belőle irtó keveset kapunk a hét rész során. Izmos kidolgozott test most nem jellemzi Ellie nemezisét, de ennek ellenére hozza Kaitlyn Dever kisujjból azt az elemi erőt, ami miatt Abby olyan megosztó karakter volt mindig.

Bár Seattle tele van feszültséggel és izgalmas összecsapásokkal, számomra mégis a Last of Us második évadának Jackson ostroma emelkedik ki a legjobban. Ez a jelenet különösen emlékeztetett a Walking Dead legemlékezetesebb pillanataira. Az HBO valószínűleg hatalmas összegeket fektetett ebbe a részbe, ami meg is látszik: a vérontás igazi eposzi dimenziókat öltött. Bár nem érheti el a filmek szintjét, mégis nagyon közel áll hozzá.

Druckmann és csapata ezúttal fokozott figyelmet fordított az élőhalottak világára, ami potenciálisan veszélyes irány lehetett volna, hiszen a zombis zsáner korábban a túlságosan akciócentrikus megközelítések és az emberi dráma háttérbe szorulása miatt szenvedett. Az új évad, bár bővelkedik zombiharcokban, ügyesen egyensúlyoz a feszültség és a mélység között. Az alkotók mesterien használják fel a növényi alapú vírusfertőzés témáját, különösen a cordyceps hatását, amely a történet középpontjába kerül. Emellett a második rész adaptációjának kulcseleme, ahogyan az Ellie és Abby közötti konfliktus kibontakozik, nem annyira közvetlenül, mint ahogyan azt vártam, de rendkívül intenzív és érzelmileg megterhelő módon valósul meg.

A Last of Us második évadában ismét felfedezhetünk számos olyan helyszínt, amelyek valóban megmozgatták a fantáziámat, és emlékeztettek arra, hány alkalommal kellett Ellie-t irányítanom, amikor a fűbe haraptam. A készítők ezúttal is rendkívüli figyelmet szenteltek a részleteknek, hogy a játékosok számára valós élményt nyújtsanak, és a Seattle-ben játszódó jelenetek igencsak előhozták a bennem rejlő PTSD-t. A sorozat ezen aspektusa igazán lenyűgöző, hiszen a nosztalgia és a feszültség keveredése még inkább elmélyíti az élményt.

Azzal kapcsolatban, hogy merre haladhat majd tovább a már berendelt harmadik évadban a Last of Us, egészen erős elképzeléseim vannak. Bár érződik, hogy mindössze egy félévadot kapunk ezúttal, Neil Druckmann és írótársai az utolsó jelenetben elmés módon utalnak rá, hogy mi lesz a továbbiakban. Merész, ha az, amire gondolok és egyértelműen megosztó. Ez az a pont, amikor visszakanyarodok oda, amire már utaltam: a Last of Us új évada sokaknak kiborító lesz, de senkit ne tántorítson el a tény, amikor a hisztiző nézők majd bejelentik, hogy ők bizony kiszállnak.

A Last of Us nem csupán egy rendkívüli posztapokaliptikus dráma, hanem valódi mestermű, amely a hét epizód során teljes mértékben megmutatja a műfaj mélységeit. Az HBO egyik legfőbb ékköveként nem véletlenül ragadta meg a nézők figyelmét. Habár nem mentes néhány gyengébben megírt dialógustól és üresjáratoktól, valamint Bella Ramsey előadásában néha eltér a videójáték Ellie karakterétől, az adaptáció még így is szinte tökéletes közelségben áll a grandiózus elképzelésekhez. A sorozat képes arra, hogy mély érzelmeket keltsen és elgondolkodtasson a túlélésről, a szeretetről és az emberi kapcsolatok bonyolultságáról.