Török Sándor gazdag és sokszínű írói univerzuma lenyűgöző módon ötvözi a különböző stílusokat és műfajokat. Műveiben a valóság és a képzelet határvonalán egyensúlyozva, a hétköznapi élet apró részleteit és a mélyebb emberi érzéseket egyaránt megragadja. Í

Török Sándor (Homoróddaróc, 1904 - Budapest, 1985) neve sokak számára összefonódik a kultikus Hahó, Öcsi! és a Hahó, a tenger című filmekkel, amelyek az 1970-es évek elején jelentek meg. Azonban nem csupán filmjei révén vált ismertté. Emlékezhetünk például Az esőcsináló című amerikai filmre (1956), amely Török Sándor A komédiás című színdarabján alapult, és amelyet Richard Nash angol nyelven adaptált sikeresen. Az író mesevilága is lenyűgöző, hiszen olvashattuk a Kököjszi és Bobojsza című mese- és kalandregényét, amely cenzúrázatlan formában először 1994-ben jelent meg, valamint a Gilikoti című művét, amely 1945-ben látott napvilágot, majd 2001-ben újra kiadták. Emellett a gyerekirodalom terén is maradandót alkotott A felsült óriás és a 9 csoda című mesekötetével. De fontos hangsúlyozni, hogy Török Sándor nem csupán ezeket az ismert alkotásokat írta, és most éppen e kevésbé ismert, de szintén értékes műveiről szeretnénk szót ejteni.

Brassó megyében látta meg a napvilágot, gyermekkora első szakaszát Szerdahelyen (más néven Reismuert, Miercurea Sibiului) töltötte, majd Szeben megyében folytatta életét. Iskolai tanulmányait Brassóban és Fogarason végezte, édesapja jegyzői munkája miatt gyakori költözések jellemezték gyermekkorát. Tizennégy évesen már munkába állt, és sokféle foglalkozást kipróbált: volt kazánfűtő, mezőgazdasági munkás, facsúsztató, napszámos üvegmunkás, vasúti pályafenntartó, kovács, gépszíjgyártó-tanuló, emellett kóristaként és színészként is tevékenykedett. 1923-ban kezdte újságírói pályafutását, és törvényszéki riporterként is dolgozott, kezdetben per- és rémtörténeteket írt. 1925-ben Moldvába sorozták be katonának, és három évnyi szolgálat után szabadult. Ezt követően Temesvárra költözött, majd Szegedre, végül Budapestre vette az irányt.

Napidíjas munkás lett az Országos Széchényi Könyvtárban. Első regénye (Az idegen város) után Baumgarten-díjat kapott (1933-ban). A kikeresztelkedett zsidók képviseletével bízták meg, és a Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke lett. Ő juttatta el Horthy Istvánhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát. 1945 után szerkesztett rádióadást (Ünnepi levelek című sorozatát hamar betiltották, később hosszú ideig folytatásos rádiójátékot írhatott (Csilicsala csodái), folyóiratot szerkesztett (Család és Iskola). A magyar antropozófia egyik fő híve, művelője és terjesztője volt. (Olyan tanításrendszer, amely szerint azon túl, amit a mai tudomány létezőként elismer [amelynek a lényegét azonban nem ismeri], sok egyéb, fizikai érzékszervekkel és eszközökkel nem érzékelhető dolog, folyamat is valóságosan létezik, sőt érzékfeletti módon megfigyelhető.)

2022-ben jelent meg Halk magyar szavak címmel (Kiadatlan, elfeledett, betiltott írások Erdélyről alcímmel, Budapest, Jaffa Kiadó, a borító Hegyi Péter munkája) egy megdöbbentő kötet, amely Török Sándor öt fiatalkori művét tartalmazza. A kötet figyelemre méltó, mert eddig kiadatlan vagy megjelenésük után azonnal betiltott írásokat tartalmaz: egy regényt, két kisregényt és két rövidebb írást. Megdöbbentő, mert elhallgatott vagy legalábbis eléggé ki nem beszélt fájdalmas történeteket, folyamatokat és összefüggéseket ábrázol a húszas évek Erdélyéről és Romániájáról. Pontosabban: katonaságról, a megfélemlítés és szemfényvesztés politikájáról, a kiszolgáltatottságról és a mindezeken győzedelmeskedő, ám az egyéni emberi élet szintjén nem mindig túlélő szeretetről.

Amikor Török Sándor leszerelés után nem sokkal repatriált, a fent említett kötet első darabját, a Magyar fiúk oláh mundérban című kisregényét megjelentette. 1928 nyarán Egy magyar fiú élményei a román hadseregben címmel a Magyarság című lapban sorozatban megjelentette katonaélményeit. Aztán kiadta rajzokkal ellátott könyv alakjában is, Ion Florea írt a kötethez előszót. A Ion Florea írói álnév, valójában a fogarasi születésű, Bukarestben élő Gagyi Jenő (1880-1936) külügyminisztériumi tisztviselőt és írót, újságírót rejtette, aki munkatársa volt a Gazeta Transilvaniei című napilapnak is (Cseke Gábor, Hargita Népe és Székelyföld, 2018). 1945 februárjában ezt a könyvet az Ideiglenes (magyarországi) Nemzeti Kormány betiltotta mint fasiszta és szovjetellenes művet. 2022-ig egyszer sem adták ki újra.

Ez a kisregény a "büntető" osztagok sorsáról mesél, akik a Regát földjén teljesítettek szolgálatot. Az elbeszélés egyes szám első személyben íródott, hiszen a szerző is egyike volt azoknak, akiket a szörnyű "megnevelésre" kijelöltek, és akiket mindennapos brutalitásnak vetettek alá: verés, kínzás, a legnagyobb megaláztatások, mindezek a korlátlan hatalommal bíró és kiképzett feletteseik által. Moldvába vezetik a fiatal székely fiúkat, akik az első világháború idején kezdtek el felnőni, és akiket a trianoni békeszerződés következtében berendezkedett katonaság már felnőttként, de brutalitásra nevelve "formál". A büntető katonaságot erdélyi román fiúk is kiérdemlik, miközben a regáti fiatalokat Erdélybe sorozzák be. A szerző a kolozsvári Redoutban kerül a büntető osztagba, miután előzőleg éveket vesztett vakbélgyulladás, hashártyagyulladás és az ezzel járó műtétek miatt, valamint a tífusz is elkapta. Hiába mutatja be klinikai kibocsátóit, hiába látszik rajta, hogy mennyire elesett, a pénz híján a sorsa megpecsételődik: egy délelőtt leforgása alatt harmincadmagával besorozzák Romanba, a tüzérséghez. Amit ott átél, az egy életre elegendő borzalom. Az abszurd kegyetlenséget a szerző fanyar humorral ötvözi, ami különösen jól megmutatkozik a katonai rendelőben játszódó részletekben.

Amint beléptünk az ezred kötözőjébe, az Infirmeria előtt feltűnt, hogy az ácsorgó bakák között utat tör magának, majd egyenesen a szentélybe vezetett. Ott, egy megviselt műtőasztalon, két rablógyilkos kinézetű szanitéckáplár várakozott.

Semenciuc udvariasan odalódított eléjük.

- Te - mondja -, ez egy igazán rendes fiú, de fáj a szeme. Abból adjatok neki, amiből én ősszel részesültem.

Orvos sehol. Na, mi lehet ez? Sarzsi szerint így működik a gyógyítás? [...] Két szanitéc lépett elém, és máris kezelés alá vettek. Az egyik sarokból előhalásztak egy arasznyi hosszú fecskendőt, amit zöldes folyadékkal töltöttek meg – még csak kapálózni sem volt időm. Az egyik szanitéc nagy, bütykös ujjaival megfogta a szemhéjamat; az alsót lerántotta, a felsőt pedig felhúzta, míg a másik a szemem közepébe durrantott a spriccelőből. Azt hittem, megvakulok. Bekalauzoltak egy árnyékos sarokba, ahol összegubbaszkodva, zsebkendőt szorítottam a szememre.

A furcsa kezelésnek még furcsább következménye lett. Fél óra múlva megszűnt a sajgás, szemem kitisztult és a titokzatos katarrus, amelyet évek óta kezelgettek az orvosok, soha többé elő nem jött. [...]

A törzsőrmester egyelőre csak mint operatőr mutatkozott be, igen sikerülten.

Az ajtókeretben váratlanul feltűnik egy tüzér, akinek a léptei súlyosak és határozottak. Megtorpan, mintha a világ minden súlya nehezedne a vállára, és azonnal jelentkezni kezd. A törzsőrmester, akinek hangja olyan, mint egy dörgedelmes vihar, rászól:

Mivel foglalkozol? Milyen gondolatok kavarognak benned?

- Üdvözlöm, tisztelt Plutonier Major Úr! Törzsőrmester úrnak tisztelettel jelentem, hogy egy kelésem adódott.

A fiú szelíden kezd lemeztelenedni. A kelés mérete egy öklömnyire nőtt. Az őrmester csendben, ügyesen megkerüli őt, majd hirtelen mozdulattal összeszorítja a két öklét, miközben egy rémisztő ordítás tör fel belőle. Kész is van. A tüzér sehol, mintha csak eltűnt volna, se él, se halott.

Természetesen! Íme egy egyedi változat: „Gyerünk, gyerünk! Indulj, hiszen nyeregben ülhetnél!” Remélem, hogy ez megfelel az elképzeléseidnek! Ha szeretnél más stílusban vagy formában, csak szólj!

Nem mind ilyen "jól végződő" történetekről számol be Török Sándor kisregénye. Az embertelenség olyan méreteket ölt, hogy eszünkbe jut Dosztojevszkij dokumentáris értékű börtönnaplóregénye, amely elképesztően valósághű börtönpszichológiai tanulmány egyszersmind, a Feljegyzések a holtak házából (1860-1864). Török Sándor elbeszéli, hogy az állandó éjszakai riadóztatás és értelmetlen gyakorlatoztatás mellett Romanban divat (volt) a körpofozás, az alvásban éppen ellágyulni kész fiúk meztelenre vetkőztetett testének kemény ütlegelése, a majdnem szó szerinti nyúzás. Aki nem bírja a "kiképzést" és elájul, azt azonnal fellocsolják, folytatnia kell.

A leggyengébbek sorsa még az orvosi rendelő falain belül is megdöbbentő. Ott van például a marosvásárhelyi kereskedősegéd fiú, aki hosszú, sovány alkatával és tüdővészes küzdelmével már a halál torkában áll. Vérét köpve, a rendelő alkalmazottai többször is csak a pénzét hajhásszák, mintha az lenne a legfőbb érték, amit az életénél is fontosabbnak tartanak. Az illetményt, amit a kaszárnyában akarnak behajtani, inkább a fiú halála után hagynák csak érvényesülni. A csíkszentmadarasi Szüle Gábor teste, mint egy elhagyott bábú, tele van kék-zöld foltokkal, amelyek a részeg káplár kegyetlen parancsaiból származnak. A fiú, aki nem akart táncolni az éjszaka sötétjében, most belső vérzéssel küzd, miközben a rendelő csak tétlenül figyeli, ahogy a sorsa egyre tragikusabbá válik. A kút mélyén három azonosíthatatlan hullát találnak, de erről a borzalomról hallgatniuk kell, hiszen közben a tífuszjárvány terjedése már régen megkezdődött az ezredkaszárnyában. A halottak és a szenvedők történetei elhallgattatva maradnak, mintha nem is léteznének. Még egy példa: a szökevény Szabó Lukácsot elkapják, és az őrségeken át gyalog toloncolják vissza Romanba, ahol minden egyes állomásnál brutalitás várja. A fiú testén a verések nyomai egy újabb áldozat történetét mesélik el. A szerző, akinek néha írnoki feladatokat adtak, talán csak így tudott egy kis levegőhöz jutni e rettenetes kaszárnya falai között, ahol az élet és a halál határvonalán egyensúlyoznak a gyengék.

Az Őrségben című novellában, amely 1928-ban látott napvilágot a Magyarság tárcarovatában, két katona, Király Áron és Pap Dénes izgalmas és feszültséggel teli éjszakai kalandját követhetjük nyomon. A tél végén, mikor a csillagok fénye az éjszakát ragyogja be, a fiatal bakák elhatározzák, hogy megszöknek. Gondosan megtervezik lépéseiket, s mikor már éppen elhagyják őrhelyüket, a völgy irányába tartva, hirtelen gyermeki sírást hallanak. Azonnal utána egy kétségbeesett női hang kiáltása tört fel: "Ionică!" Ekkor a két fiú szökésének híre már riadót keltett, és a helyzet hirtelen komollyá válik. Áron és Dénes, a szívükben a szökés izgalmával, gyorsan a folyóhoz sietnek, ahol meglátják a vízben fuldokló kisfiút. Az egyikük, bátorságot gyűjtve, a már-már elmerülő gyermeket megragadja. Egymásnak nyújtott puskacsövükbe kapaszkodva, összefogva mentik ki a kicsit a jeges partra. De a kaland itt nem ér véget. A szökésük nyomai eltüntetésére a szökevény, aki a lékhez közelebb állt, gyorsan a vízbe dobja a nehezen beszerzett civil ruhákat, hogy elrejtsék tettüket. A gyermeket megmentve, az elkerülhetetlen büntetést a katonai felettesük gyermekének életmentése "takarja el". Így a két baka, bár kockázatos vállalkozásba kezdett, végül megússza a következményeket, és a barátságuk még szorosabbá válik a közösen átélt kaland révén.

A Virradatvárók címet viselő írás könyv alakban 2022-ben jelent meg először. Egy erdélyi faluban és Bukarestben játszódik a krimibe illő, mégis a szerelem és megmaradás szép példázatával végződő történet. Az Egy eszelős fickó s ami körülötte akad című kisregény 1929 tavaszán megjelent ugyan ponyván, de kereskedelmi forgalomba nem került, példányai elkallódtak, alig vagy egyáltalán nem ismeretesek. Könyv alakban most, a 2022-es kötetben lelhetjük fel. Hóbortos Péntek András, a kisregény főhőse talált gyermek volt. Árvasága, szelídsége és álmatag, jóhiszemű tétovasága éppen alkalmassá teszi őt arra, hogy egy koholt politikai-nemzetiségi vádsorozat fő áldozatává váljon. A koncepciós per a húszas években zajlik, ennek folytán ártatlan székelyföldiek sokaságát hurcolják Jilava rettegett börtönébe, államellenes izgatás és összeesküvés vádjával. A Bukarestből irányított per tárgyalásai sorozatosan elmaradnak, Kolozsváron is "beetetik" a polgárokat, sőt egy-két román beszervezett vagy be sem szervezett embert is letartóztatnak, hogy a magyarellenesség látszatát elkerüljék - de a csaliból elfogottakat egy-két nap múlva kiengedik. Az összeesküvés alaptalan vádjával, felszínes ürügyekkel elhurcolt ártatlan áldozatok pedig hiába tűrnek, lassan mind tönkremennek, belehalnak vagy beleőrülnek abba, amit Jilaván (a regény szerint "j"-ben) el kell szenvedniük. A sorozatos jogtalan székelyföldi letartóztatásokról "Nyugat" is hírt kap, elküldi tehát "kiküldöttjét" a jilavai börtönbe. Csakhogy hamis díszletekkel látják el a börtön "megtekinthető" részét, így a borzasztó valóság nem derül ki. Az ártatlan fővádlott, Hóbortos Péntek András is beleőszül a sokéves rabságba. Csak azért bírja még, mert ő egy egészen más valóságban él: az álmodozás eszelősséggé alakult légvárában. Kíméletlen rabtartói körében már rég elhíresült béketűrő magaviseletéről és szenvtelen aszkétaságáról, míg végül szeretetével gyógyítani is képes: a jilavai kietlenségben csodatevő erejűvé válik...

Török Sándor eddig kevéssé felfedezett, sokszínű írói univerzuma igazán méltó arra, hogy teljes egészében megismerkedjünk vele. A Halk magyar szavak, Főcze János történész által írt utószóval gazdagítva, kiváló olvasmányélményt nyújt, amely nemcsak a traumák feldolgozásában segít, hanem folyamatos lelki és szellemi fejlődésünket is támogatja.