Volt olyan elnök, aki kétszer annyi vámot szabott ki, mint Trump. | 24.hu
Amikor a hírekben arról olvastam, hogy az Egyesült Államok magas vámokat vet ki bizonyos termékek behozatalára, több történelmi példa is eszembe jutott. Például az 1930-as években bevezetett Smoot-Hawley Tariff, amely drámai módon megemelte a vámokat és hozzájárult a világ gazdasági válságához. Ezen kívül a kereskedelmi háborúk, mint amilyen a 2018-as vámemelések Kínával, is eszembe jutottak, melyek a globális kereskedelmi kapcsolatok feszültségeit mutatják. Ezek a példák bemutatják, hogy a vámok nem csupán gazdasági intézkedések, hanem politikai és társadalmi hatásokat is gyakorolhatnak.
Az egyes államok mindig is igyekeztek kontrollálni, hogy mi kerül be és ki a területükre. Ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa a 18. század végén az elsőként megszavazott törvényei között a vámtörvényt találjuk. E törvény célja elsősorban az állami bevételek növelése volt. A vámokkal kapcsolatos diskurzus gyakran túlságosan egyoldalú, pedig valójában számos különböző szerepet betölthetnek. Egyik alapvető funkciójuk a bevételek generálása, míg másik fontos aspektusuk, hogy megvédjék a hazai termelőket a külföldi versenytársaktól. Ezen kívül a vámok tárgyalási eszközként is szolgálhatnak, lehetőséget adva arra, hogy javítsák a kereskedelmi vagy politikai kapcsolatokat.
A történelem tanulságai alapján egyértelmű, hogy nem lehetséges három célt egyszerre megvalósítani, mivel ezek gyakran ellentmondanak egymásnak. Ennek következtében a különböző országok kreatív és eltérő megoldásokat dolgoztak ki, hogy a lehető legjobban harmonizálják e célokat, keresve a leghatékonyabb kimeneteleket.
Amikor a régi kereskedelmi háborúk vámrendszereit vizsgáljuk, érdemes megfigyelni, hogy az idő előrehaladtával hogyan alakultak a megvámolt áruk jellege és mennyisége. Milyen árucikkek kerültek előtérbe, és vajon ezek a változások milyen hatással voltak a kereskedelmi kapcsolatokra?
Ha a történelem tágabb horizontján tekintünk a dolgokra, egyértelmű, hogy a mezőgazdasági lobbi volt az egyik legdominánsabb érdekcsoport - más szóval, azoknak az embereknek a csoportja, akik élelmiszereket állítanak elő. Az 1815 és 1846 között érvényben lévő brit gabonatörvények (Corn Laws) például arra szolgáltak, hogy megakadályozzák a külföldi, olcsóbb búza, kukorica és rozs beáramlását, ezáltal védve a hazai termelőket a számukra kedvezőtlen versenytől, és támogatást biztosítva számukra. Az ipari forradalom eljövetelével azonban az iparcikkek piaca is egyre nagyobb hangsúlyt kapott, így a vámok is azon a területen összpontosultak, ahol a legnagyobb értékek keletkeztek, és ahol a legnagyobb hatalommal bíró szereplők sikeresen érvényesítették érdekeiket.
Érdemes kiemelni, hogy az élelmiszer, különösen a búza, kulcsfontosságú a túlélés szempontjából. A 20. század elején például az európai kontinensen a búza és a disznóhús jelentős gazdasági feszültségeket váltott ki. 1906-ban az Osztrák-Magyar Monarchia "sertésháborúba" lépett Szerbia ellen, igyekezve (bár végül eredménytelenül) teljesen megtiltani a sertésimportot az országból. Jelenleg a helyzet még messze áll az ilyen drámai eseményektől.
A szabadkereskedelem akkori hívei persze hangsúlyozták, hogy a "nyitott ajtó" politikája a legjobb módja, hogy az emberek bőséges, olcsó élelmiszerhez juthassanak. Ez békeidőben igaz is. De ha az olcsó élelmiszer egy másik országból érkezik, amely ellenséges, vagy a saját érdekeit tartja szem előtt, az nagyon kiszolgáltatottá teszi az élelmiszer-behozatalra támaszkodó ország polgárait.
Egy fontos szempontot érdemes még megemlíteni a történeti kontextus teljes megértéséhez: a múltban az államok hatalma sokkal szűkebb keretek között működött. A 20. századot megelőző időszakban az állami gazdasági és társadalmi aktivitás jelentősen korlátozott volt, ami az adórendszer egyszerűségéhez vezetett a mai bonyolult struktúrával összevetve. A legtöbb európai országban csupán az 1890-es évektől kezdődően vezették be a jövedelemadót, így az állami bevételek legnagyobb részét az árukra kivetett adók és a behozatali vámok adták. Ha a 20. század második felére tekintünk, világossá válik, hogy az államok már nem csupán a vámokra és a behozatalból származó bevételekre támaszkodtak, hanem a jövedelemadók, örökösödési adók, tőkenyereség-adók, forgalmi adók és egyéb adónemek váltak a fiskális rendszer középpontjává. Ennek következtében a vámok szerepe a gazdasági és fiskális szempontból viszonylag háttérbe szorult, összehasonlítva a 100 vagy 200 évvel korábbi helyzettel.
Így van, a jelenlegi magas vámok valóban egyfajta történelmi csúcspontot képviselnek. Ezek a tarifák nem csupán gazdasági intézkedések, hanem a globális kereskedelem dinamikájának és a politikai feszültségeknek is a tükörképei. A kereskedelmi háborúk és a protekcionista intézkedések korában érdemes figyelemmel kísérni, hogyan formálják ezek a vámok a nemzetközi piacokat és a gazdasági kapcsolatokat.
Ha a modern politikai gazdaságtan alakulását 200 év távlatából szemléljük, határozottan nemmel válaszolnék. Az Egyesült Államok történetének jelentős részében protekcionista gazdaságpolitikát folytatott, amelynek keretében vámokat vetett ki a behozott árukra, hogy védje a hazai ipart. Valójában ez a megközelítés sokkal erőteljesebb volt, mint amit Trump jelenlegi politikai retorikája sugall. Például 1897-ben, amikor William McKinley republikánus jelöltet megválasztották elnöknek, a vámok mértéke majdnem kétszerese volt a Trump által javasoltaknak, és sokkal szélesebb spektrumot ölelt fel. Egy másik figyelemre méltó példa a 1930-as Smoot-Hawley vámtörvény, amely egységesen magas vámokat szabott meg több ezer, az Egyesült Államokba érkező importtermék számára. Ez a törvény nyilvánvalóan büntető jellegű intézkedés volt, amelyet közgazdászok sokasága éles kritikával illetett. Ezzel szemben a mai protekcionista intézkedések, még ha fenyegetően hangzanak is, valójában sokkal mérsékeltebbek, és nem hasonlíthatók azokhoz a múltbeli intézkedésekhez, amelyek valóban jelentős hatást gyakoroltak a gazdaságra.
Valóban megdöbbentő reakciókat váltottak ki az új vámtarifák, és ennek egyik fő oka az, hogy a bevezetésük a 70 éven át tartó liberalizált kereskedelmi korszak végét jelzi. A GATT, vagyis a vám- és kereskedelmi egyezmények nemzetközi kerete 1947-ben alakult meg, és ebből a struktúrából fejlődött ki 1995-re a Kereskedelmi Világszervezet (WTO). A háború utáni időszakban az Egyesült Államok kulcsszerepet játszott a kereskedelmi liberalizáció előmozdításában. Az 1950-es és 60-as évek során a vámok folyamatosan csökkentek, egészen a 2000-es évek elejéig. Érdekes módon azonban 2017-ben egy új irányvonal kezdődött: a globalizáció deglobalizációba fordult, és megkezdődött az első vám- és kereskedelmi háború az Egyesült Államok és Kína között, amely gyökeresen megváltoztatta az eddigi trendeket.
Vagyis, ha rövid a történelmi emlékezetünk, Trump büntetővámjai egészen drámainak tűnnek, mivel szembefordulnak mindazzal, amit az emberek az elmúlt 70 évben megszoktak. De ha távolabbra tekintünk, a 18-19. századra és a 20. század elejére, az, ami most történik, talán kevésbé extrém, mint ahogy azt sok ember gondolja.
Tekinthetjük a vámokat a globális történelmi változás tüneteiként?
Úgy gondolom, hogy a vámok kérdését nem csupán gazdasági aspektusból érdemes megközelítenünk, hiszen Trump számára ennél sokkal mélyebb jelentéssel bírnak. A vámok egy tágabb területi perspektíva szerves részét képezik: az amerikai gazdaság nem csupán számok és statisztikák összessége, hanem az Egyesült Államok földrajzi kiterjedése, természeti erőforrásai, nyersanyagai és a benne élő emberek összessége. Ezen a területi alapon a kereskedelmet nem csupán a kölcsönös előnyök keresésének eszközeként értelmezik, hanem egy olyan dinamikaként, amelyben mindig vannak nyertesek és vesztesek.
Itt említenék meg egy érdekes adalékot: ez nem eredendően amerikai nézőpont, mivel az a személy, aki talán legnagyobb hatással volt a protekcionizmus eszméjének terjedésére, német volt. Friedrich List vállalkozót és közgazdászt azért űzték el a hazájából, a Württembergi Királyságból, mert kritizálta a kormányt. List 1825-ben az Egyesült Államokba emigrált. A továbbiakban a protekcionisták mellett kampányolt Amerikában, és kritizálta azokat a liberális brit közgazdászokat és gondolkodókat, akik a kölcsönös haszonnal járó kereskedelem mellett érveltek. List azt hangoztatta, hogy két kereskedő ország ritkán egyenlő, és az erősebb ország a kereskedelmet használja saját érdekei érvényesítésére, így a kisebb, gyengébb partner folyamatos hátrányba kerül kettejük kapcsolatában. A gyengébb országoknak tehát védeniük kell "fejlődő iparukat", hogy az a kellő mértékben meg tudjon erősödni. List nemzetgazdasági nézőpontja széles körben elterjedt közgazdasági koncepcióvá vált, beleértve azt a felismerést, hogy a gazdasági fejlődés szorosan összefügg a nemzet erejével és biztonságával.
Szóval óvakodnunk kell attól, hogy a vámokat és kereskedelmi háborúkat emblematikus elemnek tekintsük az Egyesült Államokban és történelmében?
Tekintsük meg William McKinley történetének egy másik izgalmas szegmensét. Hatalomra lépését követően egy rendkívül szigorú vámtarifarendszert léptetett életbe, ám 1901-ben, néhány nappal a meggyilkolása előtt, alaposan átvizsgálta a kialakult gazdasági helyzetet. Megállapította, hogy a vámok hatása messze nem volt olyan kedvező, mint ahogy azt korábban eltervezte. Ekkor már azon dolgozott, hogy visszavonja ezeket a vámtarifákat, de sajnos a sors közbeszólt, és a merénylet meghiúsította a tervét.
Hangsúlyoznám, hogy a protekcionizmus és a kereskedelmi szemlélet közötti ide-oda ingadozás az amerikai történelem központi eleme. Mindenki ismeri az 1773. decemberi bostoni teadélután történetét, hogy miként harcoltak a patrióták a függetlenségükért a Brit Birodalom ellenében. A függetlenségi törekvések alapja a gazdasági nacionalizmus volt. Valamennyien a hazai termékek előállítását és használatát pártolták, és elutasították a külföldi importot, többek között a teát és az arra kivetett brit extraadót, így a teát a kikötő vizébe szórták.
Egyszóval van egyfajta elképzelés az amerikai köztársaságról, amely nagyon helyhez kötött és annyira önellátó szeretne lenni, amennyire csak lehet. A másik elképzelés szerint a kereskedelem kölcsönös előnyöket eredményező tevékenység és ez a felfogás közelebb áll a Nagy-Britanniát és Európát gyakorta uraló liberális gazdasági felfogáshoz. Ez a két nézőpont folyamatosan harcol egymással: az 1920-as években és az 1930-as évek elején például az Egyesült Államok drámaian protekcionista gazdaságpolitikát folytatott, de aztán az 1930-as években és az 1940-es évek elején Franklin D. Roosevelt elnöksége és Cordell Hull külügyminisztersége alatt visszatért a kereskedelem liberalizálásának útjára.
Vannak-e a kereskedelmi háborúk és vámok történetében olyan fontos fordulópontok, amelyek segíthetnek nekünk jobban megérteni a mai helyzetet?
Ha összevetjük a mai helyzetet a 20. század elejének politikai elképzeléseivel, a vámok teljesen más kontextusban szerepelnek. Abban az időszakban a vámok komoly konfliktusokat generáltak - Nagy-Britannián kívül például a császári Németországban is, ahol a húsra kivetni szándékozott vámok okoztak hatalmas felfordulást. Azért alakult így, mivel a vámok élet-halál kérdésévé váltak, az ország ereje szempontjából alapvetőnek tartották, hogy bizonyos termékekből megfelelő ellátást biztosítsanak.
Ma már egészen más világban élünk. Igen, a vámokkal kapcsolatos hírek most ismét a címoldalakra kerültek, de a fogyasztók emiatt nem fognak tömegesen utcára vonulni. Elsődlegesen azt kell megérteni, hogy az elmúlt száz évben a vámok és a szabad kereskedelem kérdése sokak számára már egyáltalán nem olyan jelentős politikai ügy, mint korábban. Nem tetszik, ha felmegy a tojás ára, de ez már nem politikai identitás kérdése és barikádokra sem viszi az embereket. Miért van ez így? Mint említettem, az állam az utóbbi évszázadban sokkal nagyobb entitássá alakult. A fejlett világban több államnak olyan szociális rendszere van, ami biztosítja, hogy már ne legyen élet-halál kérdése a kenyér árának növekedése, mert az állami intézkedések és a szociális háló bizonyos fokig elnyelik az árnövekedés hatását. Ugyanakkor az államok számára sem olyan jelentősek a vámok, mivel sok más jelentős bevételi forrásuk vannak.
1945 után egy új, lényeges fordulat következett be, amely alapjaiban formálta a kereskedelmi politikát: a lokális megközelítések helyét átadták a nemzetek feletti irányelveknek. A kereskedelem liberalizációjának kérdése ma már jórészt zárt ajtók mögötti diskurzusokban zajlik, ahol szakértők és hivatalnokok vitatják meg a részleteket olyan nemzetközi fórumokon, mint a WTO. E kérdéseket már nem igazán találjuk a közbeszéd középpontjában. Persze, időnként még felbukkannak jelentős demonstrációk, amelyek a nagyhatalmak csúcstalálkozóira próbálnak nyomást gyakorolni – ilyen volt például a 2011-es genovai antiglobalista megmozdulás a G8-ak találkozója előtt. Ám ezek a megmozdulások, bármennyire is látványosak, már nem képezik a politikai diskurzus fő áramlatát.
